Támogatás
kedd, május 6, 2025
Támogatás
Támogatás

Kedvenc ellenzéki téma: Oktatásegészségügy – Néhány szó a szakápolói mesterképzésről

0 megjegyzések 5 megtekintés

MEGTARTÓERŐVEL RENDELKEZIK A SZAKÁPOLÓI MESTERKÉPZÉS

FEBRUÁRBAN BUDAPESTEN IS INDUL AZ EMELT SZINTŰ EGÉSZSÉGÜGYI OKTATÁS
Az orvosok túlterheltségének csökkentését és a betegek elégedettségét is elősegíti az ápolói mesterképzés, amelynek elsőként indult évfolyama hamarosan elvégzi az első egyetemi félévet. Betlehem József, az egészségügyért felelős államtitkárság miniszteri biztosa lapunknak elmondta: nemzetközi felmérések igazolják, hogy a képzés bevezetésével többen választják az ápolószakmát.

urópa más országaihoz hasonlóan hazánkban is komoly kihívást jelent az ápolóhiány, ennek csökkentését is segítheti, hogy tavaly szeptemberben három vidéki egyetem – Debrecen, Pécs és Szeged – egészségtudományi karán is megkezdődött a felsőfokú ápolói képzés, a jövő hónaptól pedig a budapesti Semmelweis Egyetemen is elindul az oktatás. Betlehem József a Magyar Idők kérdésére közölte: a már zajló képzésekre összesen 179 jelentkezőt vettek fel, közülük 111-en Mihalicza-ösztöndíjban is részesülnek.

Mint arról korábban beszámoltunk: a mesterképzésben tanuló ápolóknak szóló ösztöndíjra 1,8 milliárd forintot fordít a kormány. Az oktatás első félévé­ben a tanulók akár 640 ezer forintot nyerhetnek el, a második félévtől kezdve pedig – a tanulmányi eredménytől függően – 320 ezer és 640 ezer forint közötti összeget.

A miniszteri biztos ismertetése szerint a diákok az egészségügyi ellátási színtereknek megfelelően hat szakmai területre specializálódhatnak: az aneszteziológia, az intenzív terápia, a perioperatív ellátás, a geriátria, a sürgősségi és az alapellátás területére.

A felsőfokú képesítést igazoló irat megszerzését ösztöndíjpályázattal is segíti a kormány

Fotó: Bach Máté

A felsőfokú képesítést igazoló irat megszerzését ösztöndíjpályázattal is segíti a kormány

– A programot az Egészségügyi Világszervezet javaslatával és az OECD-országok fejlesztéseivel összhangban indították el. A pályázatok az Állami Egészségügyi Ellátó Központhoz futnak be, ők kötnek támogatási szerződést a jogosult diákokkal. Az ösztöndíjat azok kaphatják meg, akik vállalják, hogy a diploma megszerzését követően öt évig Magyarországon dolgoznak, és ebből hármat közfinanszírozott egészségügyi intézményben töltenek el – hangsúlyozta Betlehem József.

A magasan képzett ápolók a világ számos országában, például az Egyesült Királyságban már évek óta segítik az orvosokat a kórházakban, a szakrendelőkben vagy a házorvosi ellátásban. A nemzetközi tapasztalat szerint az ilyen képzés bevezetése minden országban növelte az ápolói szakmát választók számát, ezzel együtt csökkentette a pályaelhagyók létszámát, elvándorlását. – A kiterjesztett hatáskörű ápolók alkalmazása az egészségügyi ellátás költségeit és a várakozási időt is mérsékelte, ugyanakkor a megkérdezett betegek elégedettsége jelentősen javult – fogalmazott a miniszteri biztos.

Papp-Szekeres Anita, a kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Kórház ápolási igazgatója szerint – aki maga is részese a képzésnek – a nemzetközi példák alapján várható, hogy a betegek elégedettsége hazánkban is növekedni fog, hiszen a páciensek gondozására is nagyobb figyelmet fordítanak. – Mivel egyre több ápolót képeznek, a gyakorlatban is megvalósulhat a betegközpontú ellátás, így a szakdolgozó több információt tud átadni a páciensnek, ezzel segíti felépülését, tartós gondozás esetén pedig a jobb életminőségét – jelentette ki lapunk kérdésére az ápolási igazgató.
(Szilágyi Anna, magyaridok.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.