in ,

Karácsony félidei mérlege: korrupciós ügyek, fiktív cégnek számlázás, vesztegetés és jutalékos rendszer

A hazai törvények szerint ötévente tartanak önkormányzati választást, ami azt jelenti, hogy félidőhöz érkezett a ciklus, így már mérleget lehet vonni

A hazai törvények szerint ötévente tartanak önkormányzati választást, ami azt jelenti, hogy félidőhöz érkezett a ciklus, így már mérleget lehet vonni arról, amit az önkormányzati vezetők, többek között Karácsony Gergely elért az elmúlt időszakban. A főpolgármester nem vizsgázott jelesre: megválasztása óta botrányt botrányra halmoz, a tavaly nyilvánosságra került hangfelvételek szerint eladnák a Városháza épületét, amely a főváros legértékesebb ingatlana, mehet a szabad rablás, megjelentek a 2010 előtti enyves kezek is a főváros környékén, és ha mindez nem lenne elég, Karácsony a nagy zöldítés jegyében ellehetetlenítette az autós közlekedést, amelyért innen is csókoltatjuk. 

Karácsony Gergely – mondhatjuk úgy is – maradandó nyomot hagyott a főváros életében, sajnos a rossz értelemben. Már megválasztása után egyértelművé vált, mit kértek tőle az ellenzéki pártok a támogatásukért cserébe: zsíros pozíciókat. Megjelent például Draskovics Tibor, aki a Gyurcsány-érában pénzügy-, majd igazságügyi és rendészeti miniszter volt; őt például a BKK igazgatóságába ültették be nem kevés pénzért.

A Magyar Nemzet hétfői számában emlékeztet: Fuzik Zsolt, a BKV korábbi informatikai igazgatója több durva ügybe belekeveredett Karácsony beiktatása óta, de már előtte is benne volt több bizniszben is. A hatóságok szerint a férfi társaival együtt összesen 19 milliárd forint értékben állított ki fiktív számlákat, amelyek a SYS IT Services Kft.-nél és a hozzá kapcsolódó gazdasági társaságoknál keletkeztek. A férfi 2021 őszén vádalkut kötött a nyomozókkal, és több általa ismert, politikusokat érintő bűncselekményről is beszámolt. Mint ismert, ez a cég volt az, amely 2019 nyarán elnyert egy jelentős közbeszerzést, amely alapján két éven át milliárdokért működtethették a BKV informatikai rendszereit. Fuzik vádalku keretében kijelentette: itt bukkantak fel az MSZP erős emberei, Baja Ferenc és Molnár Zsolt is, akik azzal keresték fel a SYS IT-t, hogy ha kapnak egy kis pénzt, “nem támadják meg a szerződést”. A Magyar Nemzet arról ír, hogy Molnár 40 millió forintot kért, míg Baja beérte volna 30 millióval, ez az összeg azonban csak két évre szólt.

 

Azt is tudni vélik, hogy Baja a Lánchíd 19 Hotel előtti parkban, míg Molnár az Olimpiai parkban, a parlament mellett vette fel a kenőpénzzel teli táskát. Az ügyben mindenki tagadja felelősségét. Molnár, valamint Horváth Csaba zuglói polgármester a gyanúsítások ellenére felkerült a baloldali összefogás közös listájára; előbbi parlamenti mandátumhoz is jutott, a folyamatban lévő eljárás miatt azonban a legfőbb ügyész hamarosan kérheti a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója állítólag tudott az egész ügyről és arról, hogy Baja Ferenc a főpolgármesterre hivatkozva kérte Fuziktól a 30 milliót. A tanúvallomás megjegyzi, hogy a volt országgyűlési képviselő Baja Ferenc, mint Karácsony informatikai főtanácsadójaként tevékenykedett, így kapta a kenőpénzt.

Beszélgettem vele néhány alkalommal, nevezhetjük ezeket tanácsoknak is

– ismerte el Karácsony, hogy egyeztetett Bajával, de a főpolgármester szerint a botránysorozat nem más, mint kampányfogás. Fuzik amúgy a hatóságok szerint a társaival együtt összesen 19 milliárd forint értékben állított ki fiktív számlákat, amelyek a SYS IT Services Kft.-nél és a hozzá kapcsolódó gazdasági társaságoknál keletkeztek.

A BKV-NÁL VANNAK ÁM BUSZOK IS

Alig fél éve vette át a hatalmat a baloldal Budapesten, máris súlyos korrupciós botrányba keveredett: a BKV 300 millióért akart buszokat bérelni, amivel amúgy még nagy baj nem is lenne, de a közlekedési vállalat egy rendkívül gyanús céget talált meg. Olyan vállalattal akartak szerződni, amelyet az ajánlattételi idő lejárta előtt hét nappal jegyeztek be, ráadásul gyanús, offshore háttérrel is rendelkezik; a hab a tortán, hogy annyira amatőren csinálták, hogy egy másik cég referenciáit mutatták be a pályázaton. A CR-Facilities Vagyongazdálkodó Zrt.-nek a papírok szerint mindössze egy alkalmazottja van, buszai pedig egyáltalán nem voltak, így felmerül a kérdés, miért tőlük akarna buszokat bérelni a BKV? Kiderült: a járműveket éppen attól a vállalattól tervezték tovább-bérlésre beszerezni, amelyiket megelőzték a tenderen. Hogy még szebb legyen a történet, egy olyan busznak az alvázszámát is megadták a pályázaton, amely gyakorlatilag nem is létezik.

A CR-Facilities körül feltűnnek Leisztinger Tamás emberei is. A baloldali kötődésű nagyvállalkozó korábban Tüttő Kata főpolgármester-helyettes élettársa volt. Miután a BKV megkötötte a szerződést a kamucéggel, még a baloldali sajtó is felfigyelt az ügyre, a Karácsony-féle városvezetés pedig végül felbontotta a kontraktust a rájuk nehezedő nyomás miatt. A pályázattal kapcsolatos lehetséges visszaélések kapcsán a Közbeszerzési Hatóság indított vizsgálatot, amelynek lezárultával többféle bűncselekmény gyanúja is felmerült. Az ügyben a Nemzeti Nyomozóiroda folytat nyomozást – jegyzi meg a Magyar Nemzet.

PARKOLJ ZUGLÓBAN, MEGÉRI!

A korábban már említett Fuzik Zsolt egy másik ügyben is feljött: Tóth Csaba, Zugló korábbi országgyűlési képviselője, valamint Horváth Csaba, a kerület mostani polgármestere 2016-ban próbálták átalakítani a zuglói parkolást. Kerestek a fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére egy gazdasági társaságot, amellyel túlárazott vállalkozói díjban állapodtak meg, és a nyereség felére igényt tartottak. Fuzik a nyomozóknak a vádalku keretében mindent elmondott: részletesen beszámolt arról, hogy ki, mikor, mennyit kapott a SIS Parking Kft. nyereségéből.

 

 

A férfi vállalta a hazugságvizsgálatot is, amely bebizonyította: a férfi igazat mondott, amikor a bűncselekmények részleteiről beszélt. A társaság a kifizetéseket fiktív számlákkal fedezte, az ügyészség szerint a bevételből Tóth Csaba saját maga és a szintén gyanúsított Horváth Csaba részére 31 millió forintot kért és vett át. Ezenfelül havonta 10–15 millió forintot, összesen legalább 250 millió forint készpénzt kaphattak, amit feltehetően elosztott egymás között a két szocialista politikus. És ki volt a kerület polgármestere, amikor mindezek megtörténetek? Karácsony Gergely!

VÁROSHÁZA? ELADÓ!

Karácsony Gergely főpolgármesterségének egyik, ha nem a legnagyobb botránya, hogy gond nélkül eladták volna a Városházát: mint ismert, tavaly kerültek nyilvánosságra hangfelvételek, amelyek szerint a Főpolgármesteri Hivatal komolyan fontolóra vette, hogy megszabaduljanak a Fővárosi Önkormányzatnak otthont adó épületkomplexumtól, amely Budapest legdrágább ingatlanja. A sorozatos hangfelvételek után a főpolgármester egyre gyengébb védekezést adott elő, majd lényegében elismerte, hogy valóban volt erről egy tervezet. Az ügyben vizsgálóbizottság is alakult, ahol meghallgatták Karácsonyt is, aki azt mondta: sz*rik rá, mi hangzik el a hanganyagokon.

 

 

(Bokor Gábor, pestisracok.hu)

 

 

Add tovább!

A ballib Ceglédi Zoltán brutálisan nekiesett Maki Zajnak: kik azok a kampány szereplői közül, akik lopni akartak?

Bayer Zsolt Maki Zajról: megváltó tudatú, világító, műanyag prédikátor