in

Kapaszkodjon minden libsi! – Önálló lakhatáshoz juthatnak a hajléktalanok

Hamis kampányt folytat az ellenzék a fedél nélküliek érdekeire hivatkozva

Önálló lakhatáshoz juthatnak a hajléktalanok

A kormány kétmilliárd forintos programot indít annak érdekében, hogy minél több hajléktalan ember tudjon újra önálló lakhatáshoz és munkalehetőséghez jutni. Jelenleg kétszer annyi rászoruló embernek jut hely a hajléktalanellátó szállásokon, mint a szociálliberális kormányok idején. A fedél nélküliek ellátására is több mint 40 százalékkal több pénz jut idén, mint 2009-ben.

 

– Közel kétmilliárd forintos kormányzati program indult első lakhatás néven, amely a lakhatáson felül az önálló életvitelre és foglalkoztatásra is fókuszál – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Székesfehérvári Kríziskezelő Központban. Fülöp Attila hangsúlyozta: a felelős gondoskodás nem érhet véget a hajléktalanellátó rendszer működtetésével.

A hagyományos hajléktalanellátó rendszer is felkészült a téli működésre, a rendőrség, a mentők, a polgárőrök és az önkormányzatok – egyeztetve – segítséget tudnak nyújtani mindenkinek. Az ellátórendszerben a november elsején megnyílt időszakos férőhelyekkel együtt 19 500 férőhely áll a fedél nélküliek rendelkezésre, 7500-7600 nappali, a többi, mintegy 12 000 éjjeli. A férőhelyek fele a fővárosban, a többi nagyobb vidéki városokban van.

A hajléktalanok ellátására idén 9,1 milliárd forintot szán a kormány, amely döntött egy 300 millió forintos tartalék létrehozásáról is. A múlt heti adatok alapján a hajléktalanoknak fenntartott férőhelyek kihasználtsága országos szinten 75 százalékos, Budapesten 72,5 százalékos volt. Fülöp Attila hangsúlyozta: a hideg időben az ellátórendszer igénybevétele a túlélés záloga.

Az erőfeszítések, új programok ellenére az ellenzék a kormányt folyamatosan támadja a hajléktalanellátás kapcsán, főleg a közterületi lakhatást megtiltó, október 15-én életbe lépett jogszabály miatt, pedig az objektív adatok mást mutatnak.

Kétszer annyi rászoruló embernek jut hely a szállásokon, mint az MSZP–SZDSZ-kormányzás alatt
Fotó: Bach Máté

A Nemzeti Erőforrások Minisztériumának az Orszá­g­gyűlés ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottsága részére tett 2010 őszi jelentése szerint az utolsó MSZP–SZDSZ-kormány a jelenlegihez képest 40 százalékkal kevesebbel, 6,7 milliárd forinttal támogatta 2009-ben a KSH 2007. évi férőhelyszámait, valamint a Pénzügyminisztérium adatait figyelembe véve a fedél nélküliek ellátását állami normatív hozzájárulás keretében.

A jelentés szerint az akkor elérhető 2005-ös adatsor alapján egy téli napon mintegy 3000 ember aludt fedél nélkül a szabad ég alatt, fele-fele arányban Budapesten, illetve a nagyobb városokban. Mintegy 9000 ember tudta – különböző típusú nappal és éjjeli – hajléktalanellátó szállásokon álomra hajtani a fejét. 2010 elején a téli napokon az éjszakai férőhelyek száma országosan a mostani 12 ezerrel szemben mindössze 3251 volt, ebből 2788 helyen aludtak a szállókon, ami 86 százalékos kihasználtságot jelentett.

Lezárhatják estére az aluljárókat

A Ferenciek terei aluljáró 2016 óta tartó éjszakai lezárásának tapasztalatai alapján még az idén más felszín alatti gyalogosátkelőknél is bevezethetik ezt a rendszert Budapesten. A Magyar Idők korábban megírta: az éjszakai lezárások feltétele, hogy a felszíni tömegközlekedési megállók és a téren összefutó utcák a felszínen biztonságosan, a KRESZ által védett módon megközelíthetők legyenek gyalogosan. A Hvg.hu információi szerint első körben kilenc aluljárót zárhatnak le, de a végső döntés Tarlós Istváné. A főpolgármester egyébként szombati sajtótájékoztatóján egy kérdés kapcsán bejelentette: új, nagy hajléktalanotthont hoznak létre Újpesten a beteg, idős, önellátásra már képtelen otthontalanoknak.

(forrás: Baranyai Gábor, magyaridok.hu)

Bréking! – A Nemzeti Konzultáció már online is kitölthető! Mutatjuk

Nem stadion! – Két újabb Duna-híd épülhet, tovább nyúlik Győr elkerülő útja