in , , ,

Jurák Kata – Soros elismerte, hogy pénzével a világra erőltetett ideológiája vesztésre áll

Vesztésre áll a nyílt társadalom terjesztéséért vívott harcban Soros György

Vesztésre áll a nyílt társadalom terjesztéséért vívott harcban Soros György – minderről ő maga beszélt a New York Timesnak adott interjúban. A milliárdos tőzsde­spekuláns szerint az Orbán Viktor által képviselt illiberális állam meggyőzőbbnek tűnik az emberek számára.

 

– Kitartok az elveim mellett, attól függetlenül, hogy nyerésre vagy vesztésre állok. Sajnos most éppen túl sok helyen vesztek túl sokat – mondta Soros György a New York Timesnak adott terjedelmes interjúban.

A tekintélyes amerikai lap részvényeiből egyébként alig egy hónapja vásárolt hárommilliárd dollár értékben a Soros Fund Management LLC, így nem meglepő, hogy a magyar kormányt amúgy is gyakran kritizáló amerikai újság a jelentős befolyással bíró spekulánssal készített interjút. Ebben azt is beismerte Soros, hogy ő sem tévedhetetlen, követett el hibákat, például akkor, amikor félreismerte a magyar miniszterelnököt.

Orbán Viktor neve egyébként harminchét alkalommal hangzik el az interjúban, a milliárdos pedig meglepő őszinteséggel vallja be, hogy az Orbán által képviselt illiberális állam meggyőzőbbnek tűnik az embereknek. Kiderült: mostanában egyre inkább foglalkoztatja, mit gondolnak róla, és egyáltalán nem örül annak, hogy sok ellensége van. Soros a riporter kérdésére válaszolva azt is elmondta, hogy nem látogathat Magyarországra, ez mérgező lenne, miután Orbán Viktor sikeres kampányt indított ellene.

Megjegyezte, hogy biztosan nagyon jól csinál valamit, ha ilyen ellenségei vannak. A cikk felidézte Soros egyik, 1994-ben mondott beszédét, amelyben a spekuláns elmondta, hogy azért költött dollármilliókat Magyarországra, mert olyan országgá akarta tenni szülőhazáját, ahonnan nem akarna emigrálni. Kifejtette: az 1980-as évek végén több tucat kelet-európai diákot támogatott külföldi ösztöndíjakkal azzal a céllal, hogy a liberális demokratikus vezetők új generációját kinevelje. Az egyik ilyen diák volt Orbán Viktor is, akit Soros karizmatikus diáknak ismert meg, és aki lelkes demokratának tűnt.

– Ám Orbán jobbra sodródott és a konzervatív politikai vonalat erősítette, elfordult a Nyugattól és Putyinhoz közeledett – fogalmazott Soros.

A spekuláns félti alapítványa budapesti alkalmazottait
Fotó: Reuters

A spekuláns arra is kitért: Orbán Viktor 2014-es újraválasztását követően éleződött az európai menekültügyi válság, az OSF-től pénzügyi támogatásban részesülő csoportjai pedig segítséget nyújtottak a határ menti menekültek számára, ez lett végül az ürügy, ami miatt Orbán háborút indított ellene. Soros szerint alaptalanul vádolták meg azzal, hogy Magyarországot muzulmán bevándorlókkal akarja elárasztani.

Beszélt az ellene folytatott plakátkampányról, és megjegyezte: a választást követően sem maradt abba a támadás, így az OSF kénytelen bezárni budapesti irodáját, mivel aggódik az alkalmazottaiért. Szó esett arról is, hogy Soros célja – amelyre vagyona jelentős részét és élete utolsó fejezetét áldozta – kudarcba fulladhat. A riporter kérdésére, miszerint Magyarországra látogat-e még valaha, bizonytalan választ adott.

– Remélem – mondta, a cikkíró szerint nem sok meggyőződéssel a hangjában.

(forrás: Jurák Katalin, pestisracok.hu)

DÖBBENET – Románok tüntetnek a magyar nyelv használata ellen

HATALMAS MAGYAR SIKER! – Magyarok nyerték a brit tehetségkutató szuperdöntőjét