in ,

Jurák Kata – Az ellenzék és a sajtója

AZ ÉLET NEM HAGY KIEGYENLÍTETLEN SZÁMLÁT

Amikor eljött számunkra az igazság pillanata, és a Hír TV-ben ismét Földi-Kovács Andrea köszöntötte a nézőket, az jutott eszembe, hogy az élet nem hagy kiegyenlítetlen számlát, nem bizony. A Simicska-portfólió részét képező televízióból a két fő kaméleont, Kálmán Olgát és Csintalan Sándort azonnal eltávolították, a többi munkatárs szabadon dönthetett arról, kívánnak-e maradni. A balliberális gittegylet azonnal visítozni kezdett, néha azt sem tudtam eldönteni, hogy horrorfilmről írnak vagy tudósítanak – legalábbis a szalagcímeket olvasva. Az egyik kedvencem a Vérengzés a Hír TV-ben volt.

Csak halkan jegyzem meg, hogy a hírhedt G-nap után érdekes módon ugyanők nem sivítoztak, nem aggódtak a laptulajdonos által megfenyegetett Magyar Nemzet-es újságírók jövője miatt, sőt akkor sem, amikor Simicska Lajos csoportos kirúgásokat helyezett kilátásba, mondván, ezentúl mindenhová a saját embereit ülteti (és most inkább nem idézzük alpári sza­vait). Nem, az újságíró-szövetség sem emelte fel a szavát (sem a nemzetközi, sem a magyar) a lelkiismereti okokból felmondott több tucat újságíró érdekében, pedig valójában ők vállalták a legnagyobb egzisztenciális kockázatot, nem pedig a G-nap után ott maradók. Tehát ennek tudatában kell értékelni a mostani álságos és hazug felháborodásokat.

Amikor Földi-Kovács Andreát követve a mostani Echo TV, Magyar Idők, Karc FM magját alkotó csapat felmondott lelkiismereti okokra hivatkozva, teljességgel bizonytalan volt a megélhetésük, hiszen a nemzeti oldalnak akkor még nem volt olyan médiaportfóliója, amely azonnal állást tudott volna biztosítani mindegyikük számára. Van olyan kollégám, aki büfében dolgozott, inkább mosogatott, mintsem beálljon a parancsszóra irányt váltott Simicska-média Orbán-ellenes háborújába.

Tudják, azt gondolom, hogy ezek az emberek példa nélküli lojalitásról tettek tanúbizonyságot, míg azok, akik képesek voltak egyik napról a másikra a kormány ellen uszító, lejárató és karaktergyilkossági kísérleteket eredményező napi munkát végezni, nem voltak mások, mint zsoldosok. A legszebb, hogy mindezt a hirtelen jött sajtószabadságra hivatkozva tették: ezek szerint sok éven át elnyomta őket a tulajdonosuk, nem alkothattak szabadon, csak erről ők maguk semmit sem tudtak, de a G-nap után végre megvilágosodtak és felszabadultak.

Azért arról van mit tanulnunk, hogy a baloldalon milyen szépen összetartanak, ha támadniuk lehet a nemzeti oldalt. Az Index, a HVG, a 24.hu, a 444, a Népszava, a Mérce stb. vezetésével azonnal bevetették a szokásos fegyverarzenált: bomlasztás, lejáratás, dezinformáció. Így már meg sem lepődtünk, amikor azt olvastuk, hogy az Echo TV és a Hír TV konkurensei egymásnak, és azt is tudni vélték, hogy a Magyar Idők megszűnik, bár erről elfelejtették megkérdezni az érintetteket, mondjuk, Liszkay Gábor tulajdonost vagy éppen Gajdics Ottó főszerkesztőt.

Nem is tudom, miért várom el még mindig tőlük, hogy legalább a kollegialitás leghalványabb szikráját észrevegyem tevékenységükön, ha már „ők” a valódi újságírók, ugye, nem pedig mi, akik persze hogy propagandisták vagyunk. Azzal egyébként tényleg nem tudnak mit kezdeni, hogy a nemzeti oldal egységben van, úgy tűnik, számunkra ez a mai kor Noé bárkája, ezzel tud újabb kétharmados győzelmet aratni és állni a folyamatos külföldi támadást.

Az ellenzék persze szintén összefogást emlegetett a választások előtt, és a csúfos kudarc ellenére ismét ezt a kártyát akarják bevetni az önkormányzati választásokon is, a szocialisták már a főpolgármesteri székben is saját jelöltet vizionálnak, azért ez az optimizmus tényleg irigylésre méltó.

Azon gondolkodom, hogy nekünk miért ilyen ellenzék jutott. Lehetne konstruktív, normális álláspontot képviselő politikát is folytatniuk, ezzel szemben konkrétan egy CD-nyi tartalmat hallunk tőlük olyan tracklisttel, mint korrupció, Orbán, diktatúra, elnyomás, szegénység. A kedvencem a kivándorlásügyi válságstáb, illetve még márciusból a Karácsony-féle kivándorlásügyi biztos pozíció belengetése, a szocialisták valamilyen ismeretlen eredetű okból mindig az országból tömegesen elmenekülő fiatalokat vizionálnak, akikért aggódni kell.

Én ugyan még nem találkoztam olyan tömeggel, amelyik éppen az orbáni diktatúra elől csapatokba verődve szedi a sátorfáját, sőt még a nemzetközi statisztikák sem mutatnak ilyet, de fogadjuk el, hogy a szocialisták másként látják, és kész. Érdekes, hogy a migránshullám idején azt viszont nem sikerült érzékelniük, hogy a migráció komoly problémát jelent majd, sőt azt is következetesen tagadták, hogy létezik a kvóta. Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes 2015. június 18-án egy Lendvay utcai demonstrá­ción azt mondta, hogy a bevándorlás álprobléma, amit a Fidesz kreált, mert az igazi gondot a magyarok kivándorlása jelenti.

Horváth Csaba szocialista politikus ugyanezen a napon tett Facebook-bejegyzésében ugyancsak álproblémának, ezenkívül hisztinek és műbalhénak nevezte a migrációs kérdést. Szigetvári Viktor szerint a déli határ lezárásával nem lehet a menekültáradatot megállítani. Fodor Gábor úgy vélte, kényszerbetelepítés nincs, ezt Magyarországon találták ki.

Nem sokkal később Molnár Gyula, az MSZP elnöke egyenesen a kvóta elfogadása mellett érvelt. Gyurcsány Ferenc is büszkén hirdette, hogy elfogadja az uniós kvótát, ami mellett még aláírásgyűjtést is kezdeményezett. Az ugyancsak DK-s Niedermüller Péter sem gondolta ezt másként, 2015. szep­tember 3-án azt mondta a Népszabadság szerint: „Akár tetszik Orbánnak, akár nem, meg fog valósulni a menekülők igazságos elosztását célzó kvótarendszer. Négy-öt tagállam ellenkezése aligha teheti majd lehetővé, hogy ez alól kibújjanak.” Később pedig kijelentette: „A menekültek elosztására vonatkozó javaslat Magyarország és Európa érdekeit szolgálja.”

Emlékezetes pillanat volt, amikor Szabó Tímea, az Együtt–PM politikusa a migránsok betelepítése mellett érvelt, azzal, hogy egy sokszínű, különböző kulturális tulajdonságú és hátterű közösség erősíti és előreviszi Magyarországot. Az LMP-s Meszerics Tamás egyenesen kijelentette, hogy pártja nem tudja máshogy elképzelni a válság megoldását, mint a kötelező kvótarendszer bevezetésével. Nemcsak szóban, de tettekben is megnyilvánult a baloldali ellenzék 2015 novemberében, amikor a parlament arról döntött, hogy hazánk megtámadja a kötelező betelepítési kvótát az Európai Bíróságon. Az erről szóló törvényt a baloldal, vagyis az MSZP, a DK, az Együtt, a PM, az MLP és az LMP nem támogatta, a PM-es Jávor Benedek pedig elsőként támadta meg a bíróságon a kormány népszavazási kezdeményezését.

Az ellenzék tényleg tud meglepetést szerezni: Ujhelyi István újabban hazafias kötelességet emleget. Ő, aki büszkén jelentgeti fel Magyarországot az unió­ban, most éppen hazafias érzelemtől túlfűtött politikussá avanzsált, azt írja, hogy hazafias kötelesség érvényt szerezni a magyar érdekeknek Európában és az európai értékeknek Magyarországon. Így útjára is indítják a szocialista konzultációt, ami a kormány nemzeti konzultációjára még véletlenül sem hajazó, igazán egyedi ötlet. Kissé vicces, hogy mindezt úgy jelentették be, mintha az ő zsebükben lenne a bölcsek köve, holott a Fidesz–KDNP után már a Jobbik, az LMP és a Momentum is elindította a maga valódi vagy alternatív nemzeti konzultáció névre keresztelt másolatait.

Nekem csak néhány kérdésem lenne hozzájuk, amolyan konzultáció gyanánt: komolyan gondolják, hogy ők képesek nemzeti érdeket képviselni? Nem tartják magukat hazaárulónak? Feltűnt-e már számukra, hogy kóros feledékenységben szenvednek? Hogy megszűnt a realitásérzékük, másként érzékelik a valóságot?

Természetesen nem várok választ, és azt is tudom, hogy valószínűleg ezeket a kérdéseket olvasva azonnal visítva futnának valami uniós biztoshoz, hogy megfé­lemlítették őket, és sérültek a jogaik. De tudják, azt gondolom, hogy csakúgy, mint a Hír TV visszafoglalásakor, az élet az európai parlamenti választásokon sem hagy kiegyenlítetlen számlát.

És mi jól a szívünkbe véstük, amit miniszterelnökünk üzent: „Most kell szerénynek lennünk, mert most van mire.”

(Jurák Kata, magyaridok.hu)

Hangsúlyosabb nemzeti nevelés az óvodákban – Mondókára és versekre vannak kiakadva a libsik!!

Liberalizmus=vírus, Magyarország=gazdatest