Támogatás
szerda, május 7, 2025
Támogatás
Támogatás

Jujj de jó lesz! Itt a Mol bejelentése: két lépcsőben emelik az árakat

0 megjegyzések 39 megtekintés

Ahogy korábban megírtuk, a Pénzügyminisztérium még júliusban hozta nyilvánosságra, hogy a január elsejétől életbe lépő uniós előírásoknak való megfelelés céljából emelni kell a jövedéki adót. Ezt követően Hernádi Zsolt, a Mol csoport elnök-vezérigazgatója részletezte, hogy 

a benzinkutakon 41 forintos áremelkedés várható.

Az Index értesülése szerint a vállalat két lépésben hajtja végre a kötelező jövedékiadó-emelést: először január elsején, majd a hónap közepén, megosztva, 20, illetve 21 forinttal növelik az adót.

Azt is elmondta, hogy ha az emelés időszakában a makrogazdasági környezet egyéb árváltozást hoz a nagykereskedelmi szektorban, azt a kiskereskedelmi piac is követni fogja.

Ezáltal a fogyasztókat nem terheli majd egyszerre ez a plusz adóteher.

Igaz hogy szeptemberben az üzemanyagok áráért több mint 100 forinttal többet kellett fizetni a kutakon, de a tavalyi év azonos időszakához képest a kiskereskedelmi ár 130-160 forinttal alacsonyabb. Az árak emelése a mostani adóemelés miatt lehetséges lett volna, de a Mol csoport hosszú távú stratégiát követ a kiskereskedelmi területen is, amely mögött más üzleti racionalitás húzódik.

 

Úgy döntöttünk, hogy a fogyasztók érdekeit figyelembe véve két részletben érvényesítjük a kötelező jövedékiadó-emelést: az első emelésre január elsején, a másodikra pedig nagyjából január 15-én lehet számítani, először 20, majd 21 forinttal

– mondta az Indexnek Orosz András, a Mol magyarországi kiskereskedelmi igazgatója.

 

 

(Mandi)

 

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.