in , ,

Józsefvárosban a Nyílt Társadalom Alapítvány emberei kaptak hatalmat – Döbbenetes adatok

Udvarhelyi Tessza neve ismerős lehet

Udvarhelyi Tessza neve ismerős lehet: ő az önkormányzati választásokon a Józsefvárosban induló és a polgármesterséget el is nyerő “független” – valójában az ellenzéki pártok támogatását élvező – volt rádiós műsorvezető, Pikó András kampányfőnöke volt. Udvarhelyihez köthető a nagy vihart keltett személyes adatokkal való visszaélés gyanúja és az emiatt indított nyomozás, amelyet azóta megszüntettek; nem volt elegendő bizonyíték.

Most azonban Tűzfalcsoport a szervezetre hívja fel a figyelmet, amelynek társalapítója Udvarhelyi Tessza, és amelynek kuratóriumához Pikó András is csatlakozott 2018-ban. Jelen írásukban feltárják a “civil” és “független” polgármester és kampányfőnöke mögött álló, több, Soros által támogatott szervezethez köthető közhasznú alapítvány, a Közélet Iskolája tevékenységét és kapcsolatait, illetve a magyarországi választásokkal kapcsolatos szervezkedéseiket.

A Közélet Iskolája “közösségi oktató és kutató központot” 2014-ben alapította Udvarhelyi Tessza, Dósa Mariann és Szabó Diana. Mindhárman A Város Mindenkiért csoportból ismerték egymást, amelynek Udvarhelyi alapítója volt. A Város Mindenkié csoportról és tevékenységükről több írásunkban is beszámoltunk már, elsősorban Sebály Bernadett aktivistának Szél Bernadett ex-LMP politikushoz fűződő szoros kapcsolata kapcsán. Sebály a Közélet Iskolájának rendszeresen tart képzéseket.

Manifesztójuk szerint a Közélet Iskolája célja a “demokratikus kultúra fejlesztése és a kirekesztett emberek társadalmi részvételének elősegítése” mégpedig többek között “az állampolgári részvételhez szükséges RADIKÁLIS tudás termelésével”. Négy alaptevékenységük az oktatás, a kutatás, a stratégiai tervezés és könyvkiadás. A Közélet Iskolája, vagyis annak irodája fizikailag az Aurórában található, itt tartják legtöbb képzésüket. Abban az Aurórában, amely számos Soros-fiókszervezet részére biztosít irodát, és amelyet a józsefvárosi jegyző ideiglenesen be is záratott, mivel kábítószer-terjesztőket találtak a szórakozóhelyen. Az Auróra biztosított teret egyébként a 2017-es józsefvárosi időközi képviselőválasztási kampánynak, amelyet szintén Udvarhelyi Tessza vezetett: itt zajlott az eredményváró, és a kampányértékelő is. Az Auróra hivatalos támogatói között ott van a Nyílt Társadalom Alapítvány, partnerei között pedig ott találjuk a Szivárvány Missziót, az Alternatíva Alapítványt, és a Budapest Pride-ot is. Mondanunk sem kell, kit és mit képviselnek ezek a szervezetek.

A Közéleti Iskolája támogatói között ott találjuk a Nyílt Társadalom Alapítványt, a Civil Kollégium Alapítványt és az Ökotárs Alapítványt is. Partnereik a teljesség igénye nélkül:

  • Artemisszió Alapítvány
  • Auróra
  • Civilizáció
  • Friedrich Ebert Alapítvány
  • Kettős Mérce
  • A Város Mindenkié

Érdemes azt is megnézni, hogy, kik dolgoznak vagy önkénteskednek az álcivil szervezetnél (a honlapon elérhető információk alapján):

Udvarhelyi Tessza: kulturális antropológus és környezetpszichológus, a Közélet Iskolája társalapítója és ügyvezetője. Pikó András kampányfőnöke volt az októberi önkormányzati választáson, de már korábban is iránított kampányt Józsefvárosban időközi képviselő választáson (Bolba Márta képviselőjelöltet segítették). Interkulturális tréner volt az Artemisszió Alapítványnál, innen megmaradt velük a jó kapcsolat. 2009-ben több társával együtt alapította meg a korábban általunk már többször bemutatott A Város Mindenkié csoportot.

Dániel Anna: pénzügyekért és adminisztrációért felel. Ugyan a honlapon nem így szerepel, teljes neve Udvarhelyiné Dániel Anna: ő Udvarhelyi Tessza édesanyja, amire abból is lehet következtetni, hogy az alapító okiratban Tessza címeként ugyanaz van megadva, mint a tanúként aláíró Udvarhelyiné Dániel Annánál.

Vujovits Júlia: A Közélet Iskolája kommunikációs és irodavezető munkatársa. Szociológiát tanult, kedvenc területei a társadalmi nemek (magyarul genderideológia) és a feminista várostervezés, jelentsen ez bármit is.

Szántó Diana: a Közélet Iskolája egyik alapítója, az Artemisszió Alapítvány elnöke és szakmai vezetője. “Érdeklődésébe” tartozik a nemzetközi migráció, a “globális nevelés” (nem tudjuk, csak sejtjük, hogy ez mit takarhat) és az interkulturális kapcsolatok. Nem nehéz belátni, hogy egy vérbeli globalistával állunk szemben, ugye?

Ivány Borbála: jogász, 2010 óta dolgozik a Helsinki Bizottságnál, emellett A Város Mindenkié által létrehozott Utcajogász alapítója, amelyről szintén írtak már elsősorban jobboldali portálok.

Balog Gyula: érdekes, hogy a honlapon külön kiemelték, hogy ő a kuratórium egyetlen férfi és szegénységben élő tagja. “Gyula 44 évvel ezelőtt kezdte a politikai aktivizmust, 12 évesen. 15 évesen már képzéseket tartott, majd az agitációs-propaganda szervezői és képzési munkában mélyedt el. Sajnos a rendszerváltást alkoholmámorban élte át, de 94-től absztinens.” Ezt szintén a honlapon írják, ahogy azt is, hogy A Város Mindenkié csoport tagja az alakulástól kezdve. Igen kívánatos ajánlólevél.

Ugyan a honlapon jelenleg nem szerepel a kuratórium tagjai közöt, de a 2018-as éves beszámolójuk alapján egy új taggal bővültek: Pikó Andrással, Józsefváros most megválasztott polgármesterével, akinek mint azt már említettük, Udvarhelyi Tessza volt a kampányfőnöke.

Külső munkatársak

Szabó Mónika: szociológus, genderpropagandista – bocsánat, társadalminem kutató -, egyetemi oktató (az ELTE PPK ajdunktusa), egyik fő szakterülete a feminizmus. Nem ideológiai átnevelő…

A képzésekről feltöltött fényképalbumokban pedig arra is rátaláltunk, hogy időnként a Soros zsebpénzén élő Gulyás Marcit is elhívják időnként fejtágításra.

A háromnapos képzés témája is a választás volt, a beszámoló szerint “a magyar választási rendszer aránytalan és igazságtalan működéséről” beszélgettek, arról a választási rendszerről, amelyben valahogy most mégis nyerni tudtak. Bizonyára október 13-a óta már másképp látják.

“Állampolgári újságírás” képzésüket a Mérce újságírója, A Város Mindenkié csoport egyik tagja, a CEU-n végzett Ámon Kata tartotta az Aurórában. A hölgy rendszeresen szidja a magyar családpolitikát, cserébe sajnálkozik az Iszlám Államhoz szökött, brit állampolgárságától megfosztott muszlim tinilány sorsán és a CEU “elüldözésén”, ami óta még mindig itt vannak.

Közélet Iskolája nyári egyetemeket is szervez, amelyre politikusokat is meghívnak. 2017-ben az akkor még LMP társelnök Szél Bernadett látogatta meg őket egy panelbeszélgetés résztvevőjeként. Ezután levetítették az “Egy diktátor megbuktatása” című filmet, amely a szerb Otpor mozgalom által megbuktatott Milosevicsről szól. Kevésbé érdekes programmal, annál érdekesebb címmel rendezték meg a nyári egyetemet 2018-ban, a téma “Ellenállás diktatúrában” volt. Mert egy diktatúrában álcivil szervezetek, amelyek radikális tudásátadást hirdetnek és ellenzéki jelölteknek kampányolnak, egyáltalán létezhet, pláne, nyári egyetemet meg képzéseket szervezhet. Hogyne.

El is érkeztünk a legérdekesebb rendezvényhez, a 2019. február 22-23. között zajló Közös Városunk konferenciához és az azt követő önkormányzati képzéshez, amely egyértelműen az idén októberben tartott önkormányzati választásokra való készülést kezdte meg. A konferencián előadóként részt vett Pikó András és Baranyi Krisztina, moderátorként felbukkant Misetics Bálint is. A konferenciát követő képzést Sebály Bernadett tartotta, a műhely témái a választási rendszer működése és “lehetséges civil stratégiák a választásokkal kapcsolatban” voltak.

(pestisracok.hu)

Oszd meg másokkal is!

Újabb álhírt cáfoltak meg a Borkai-ügyben – Íme a megdöbbentő részletek

Ennyi volt, vége – Be nem tartott ígéretek az ellenzéki kerületekben – Videó