in ,

JÖNNEK! – A magyar-román határon ötször több migránst fogtak el

Csak jönnek és jönnek

 

Jelentősen nőtt a határsértők száma tavaly Romániában, ahonnan több külföldi próbált illegálisan távozni, mint ahányan illegálisan beléptek az országba – derült ki a román határrendészet éves mérlegéből, amelyet csütörtökön tettek közzé.

A román határrendészet 5846 határsértőt tartóztatott fel 2017-ben az ország határain: közülük 2840-en illegálisan érkeztek Romániába, 3006-an pedig illegálisan próbálták elhagyni az országot.

A most közzétett adatokból megállapítható, hogy tavaly megháromszorozódott a migrációs nyomás a román határokon, ezen belül a – Romániából kiszökni próbálók által célba vett – magyar (schengeni) határon az előző évinél ötször több határsértőt állítottak meg.

A román határrendészet korábban azt közölte, hogy 2016-ban egész évben 1624 határsértőt tartóztattak fel a román hatóságok (1075 illegálisan belépőt, 549 távozni próbálót).

A mostani statisztikából kiderül, hogy a határsértőket 738 csoportba szervezve 239 embercsempész hozta Romániába vagy próbálta átszöktetni a határon. A határsértők leggyakrabban (több mint 4700 esetben) a zöldhatáron vagy gépjárművekben elbújva (680 esetben) próbáltak átszökni, és voltak, akik hamis okmányokkal próbálkoztak.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

A legtöbb illegális bevándorló – több mint ezer – Szerbiából érkezett tavaly Romániába.

A határrendészet tavaly 1600 olyan határsértőt adott át a bevándorlási hivatalnak (IGI), akik menedéket kértek Romániától. A határsértők közül a legtöbben Irakból, Szíriából, Pakisztánból, Iránból, Afganisztánból érkeztek az országba.

A közlemény szerint Románia továbbra is tranzitországnak számít a Nyugat-Európába tartó migrációs útvonalon, és nem szembesül olyan nagyságrendű migrációs nyomással, mint más uniós országok.

A román határrendészet mégis fokozott figyelmet szentel a jelenségnek, az illegális bevándorlás féken tartása érdekében a kockázatosabb határszakaszok védelmét megerősítették más térségekből átvezényelt határrendészekkel, éjjel-nappal hőérzékelő kamerákkal figyelik a határt, valamint csendőri és rendőri alakulatokat is bevontak a folyamatos járőrözésbe – írja az MTI.

(forrás: Tóth Dalma, 888.hu)

Agyhalál – Forradalom és lámpavasak: így próbálkozik az összellenzéki jelölt Hódmezővásárhelyen

(videó) Svédek üzenik nekünk: „Ez az ország szimbolizálja a józan észt. A saját kultúrájának és népének megőrzését. Európa határainak védelmét.”