Támogatás
csütörtök, május 8, 2025
Támogatás
Támogatás

JOBBIKOS VÉGJÁTÉK – Novák Előd: pártszakadás lesz, ha Toroczkait kizárják

0 megjegyzések 12 megtekintés

A Jobbik egykori alelnöke szerint pártszakadást eredményez, ha kizárják Toroczkai Lászlót a hajdani jobboldali, radikális pártból.

Novák Előd az M1 csütörtök reggeli műsorában kijelentette, hogy ebben az esetben „erkölcsi kötelességünk” lesz távozni a pártból, amely szerinte

vállalhatatlan irányba indult el.”

Novák Előd

Fotó: MTI Fotóbank

A politikus úgy véli, hogy a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportja rendkívüli mértékben eltávolodott a párttól, és a „lélekkufárkodás” mellett a pénzügyekben is eléggé vállalhatatlan folyamatok indultak be, ezért is mondott le a pártalapítvány kuratóriumában betöltött tisztségéről.

Novák Előd a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt is elfogadhatatlannak nevezte, hogy hatalomtechnikai célokra használják a közösség pénzét, amikor csődközeli anyagi helyzetben nem szégyellnek nettó 400 ezres fizetéseket adni a képviselői tiszteletdíj mellé a pártvezetéshez lojális politikusoknak a Jobbikban.

Ahogyan azt a mai Reggel 7:59-ben beharangoztuk, a nap egyik érdekes belpolitikai eseménye lehet, ha döntés születik Ásotthalom polgármesterének ügyében az ellenzéki párt berkein belül. Toroczkai ellen azt követően kezdeményeztek fegyelmi eljárást, hogy a radikális politikus bejelentette: „Mi magunk” néven új platformot hoz létre a párton belül. Toroczkai kizárása gyakorlatilag biztosra vehető, így a pártszakadás is elkerülhetetlen.

 

(forrás: Bertha László, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.