Támogatás
szombat, március 22, 2025
Támogatás
Támogatás

Törcsi Péter: Példátlan döntést hozott az Alkotmánybíróság, amikor felfüggesztette a felsőoktatási- és a civiltörvény miatt indított alkotmányossági vizsgálatát

0 megjegyzések 5 megtekintés
Példátlan döntést hozott az Alkotmánybíróság, amikor felfüggesztette a felsőoktatási- és a civiltörvény miatt indított alkotmányossági vizsgálatát – jelentette ki Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója Napi aktuális című műsorunkban. Az alkotmányjogász szerint politikailag motivált döntés születhet az Európai Bíróságon az említett törvények ügyében. 
Az elemző szerint elképzelhető, hogy egyfajta „kollektív bölcsesség” indította a bírákat arra, hogy bevárják ezeket a döntését. Ha elmarasztaló ítélet születik a luxemburgi bíróságon, akkor tudják majd tompítani azokat a politikai jellegű támadásokat, amit az ítéletben megfogalmaznak a bírák.
Az Alkotmánybíróságnak egyáltalán nem kéne foglalkoznia azzal, hogy az EU bírósága tesz-e megjegyzést a törvény alkotmányossági szempontjaira, mert alkotmányossági szempontból csak a magyar Alkotmánybíróság vizsgálhat egy Magyarországon elfogadott törvényt
– jelentette ki a kutatási igazgató.

Hozzátette: még az is lehet, hogy egy Magyarországon alkotmányellenes törvény az EU jogrendje szempontjából összeegyeztethető, de természetesen ennek a fordítottja is előfordulhat.
ECHO TV – A nemzet hangja – Napi aktuális

(forrás:www.echotv.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.