in ,

Itt a veszély! Fekete-Győr András Gyurcsányhoz hasonlóan tömegesen zárna be iskolákat

Jelenleg túl sok az iskola Magyarországon és túl kevés a tanár

Jelenleg túl sok az iskola Magyarországon és túl kevés a tanár – mondta Fekete-Győr András. A Momentum Mozgalom elnöke jól láthatóan folytatná főnöke, Gyurcsány Ferenc iskolabezárási programját, ha arra lehetősége lenne.

Tömeges iskolabezárást tervez Fekete-Győr András. A Momentum miniszterelnök-jelöltjének a Mérce Facebookon közzétett vitaműsorában hangoztatott elképzelései kísértetiesen hasonlítanak a Gyurcsány-kormány intézkedéseihez, amelynek eredményeképpen több száz településen szűnt meg a helyi iskola – írta a Magyar Nemzet.

Fekete-Győr a műsorban úgy vélte, hogy jelenleg túl sok az iskola Magyarországon és túl kevés a tanár. Ezért a Momentum-elnök megszüntetné az általa ramaty minőségűnek nevezett „falusi iskolák” felső tagozatos képzéseit, amelyeket a járásközpontokba tenne át, mert szerinte csak ott van angol- és informatikatanár, valamint „európai uniós ismeretet” oktató szakember.

 

 

Később Fekete-Győr mégis elismerte, hogy európai összehasonlításban hazánkban nem sokkal kevesebb a tanár, mint máshol, sőt itthon tíz gyerekre több tanár jut, mint például a dánoknál vagy a franciáknál. Érdemes megjegyezni, hogy a pártelnök beszélgetőpartnerei is szóvá tették, hogy az elképzelése jelentős pluszterhet róna a szülőkre.

Emlékezetes: amellett, hogy 2007-BEN ÉS 2008-BAN GYURCSÁNY KORMÁNYA TÖBB MINT 381 TELEPÜLÉSEN VONTA MEG A DIÁKOKTÓL A HELYBEN TANULÁS LEHETŐSÉGÉT, MINTEGY TIZENÖTEZER TANÁRT IS ELBOCSÁTOTTAK, S EGYHAVI TELJES BÉRT IS ELVETTEK A PEDAGÓGUSOKTÓL. Százmilliárdokat vontak el az oktatástól, a településeket pedig 1300 milliárdos adósságba hajszolták az általuk „megreformált” oktatási rendszerrel. Közel háromszáz óvodát is bezártak, s nagyjából 1200 óvónő veszítette el a munkahelyét.

 

(origo.hu)

 

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Feljelentették a fenyegetőző Gyurcsány Ferencet – Értelme úgysem lesz, mert ő “védett” személy

Szijjártó akcióba lendült! A magyar külügyminisztérium bekérette az ukrán nagykövetet