Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Itt a legújabb agyrém: az Európai Parlament betiltaná a nőkre és a férfiakra utaló szavakat

0 megjegyzések 8 megtekintés

Törölné az uniós fordítók szóhasználatából a nőkre és a férfiakra utaló szavakat az Európai Parlament. A testület decemberi iránymutatása szerint a tolmácsoknak semleges szavakat kell használniuk a plenáris üléseken – hangzott el az M1 Unió28 című műsorában.

 

Kiiktatnák a beszédből többek között a „mankind”, emberiség szót. Helyette a „humanity” lenne a használatos, ami szintén azt jelenti, de nem utal a nemiségre. Kerülnék a tűzoltó „fireman” változatát is, helyette a „firefighter”-t várják el, ami inkább tűzzel harcolót jelent. De a „stewardess”, vagyis légiutas-kísérő kifejezést is, amiért az a nőnemre utal. Helyette a „flight attendant” utaskísérő lenne a kívánatos.

Az EP ülésterme Strasburgban.

A műsorban megszólaló szakértők szerint ezek az uniós törekvések felszámolják szólásszabadságot.

Ami jelenleg Brüsszelben történik, egy következő lépése a politikai korrektségnek, a politikailag korrekt beszédnek, hiszen bizonyos szavakat ki akarnak tiltani”

– jelentette ki Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője.

Pócza szerint ez az intézkedés arról szól, hogy csak egyetlen térfélen belül alakuljon az európai közbeszéd.

Mint mondta, a veszélyes kockázat ebben az, hogy így az európai szólásszabadságot és a véleménynyilvánítás szabadságát számolják fel.

Szigorú büntetések egyes szavakért

Svédországban még szigorúbban veszik a szóhasználatot. Aki ugyanis betegségnek nevezi a transzszexualitást, vagy csak azt sugallja, akár börtönbe is kerülhet. Január 1-jétől ezeket az eseteket is olyan szigorúan szankcionálják, mintha valakit a bőrszíne vagy a vallása miatt támadnának.

Deák Dániel szerint az Európai Unióban már hosszú évek óta dolgoznak azon, hogy a politikailag korrekt beszédmódot kialakítsák, majd egy olyan nyelvezetet hozzanak létre Európa-szerte, amelyben csupán politikailag korrekt kifejezéseket lehet használni.

Deák Dániel

A Figyelő főmunkatársa kifejtette: ezzel szembeszállt a magyar kormány és számos más, hozzánk hasonlóan gondolkodó kormány és ország, hiszen ahogy azt a bevándorlás kapcsán is láthattuk, rögtön politikai karanténba akarták zárni azt, aki a bevándorlás rossz, káros hatásairól beszélt.

(Horváth Tamás, 888.hu)

 

Oszd meg másokkal is, hogy mire készül az EU!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.