Kevesen ismerik a történetet, amelyet Lars Kraume legújabb filmjében elővett, pedig nekünk magyaroknak külön hízelgő, milyen szolidaritást váltott ki az ötvenhatos fiatalok ellenállása egy keletnémet, érettségi előtt álló osztályból a forradalom napjaiban.
A bajtársiasság filmje lehet a Néma forradalom, amelyben a pillanatnyi árulásokon és manipulációkon végül felülkeredik az összetartás és az igazságérzet.
Kraume filmadaptációja a megtörtént események egyik résztvevőjének regényéből született
Fotó: Mozinet
A berlini fal felépítése előtt öt évvel, 1956 októberében két fiú, Kurt (Tom Gramenz) és Theo (Leonard Scheicher) nagyapja sírjához utazik ki Nyugat-Berlinbe, ahol filmhíradóból értesülnek a valós magyarországi eseményekről.
Eldöntik, hogy ráveszik a diáktársaikat, történelemórán két perc némasággal tisztelegjenek a magyar forradalom előtt. Kraume filmadaptációja a megtörtént események egyik résztvevője, Dietrich Gartska regényéből született. Érdekes párhuzam, hogy egy évvel a forradalom után itthon a Toldy gimnáziumban is néma tüntetéssel adóztak a diákok az ellenállás kivételes megnyilatkozásaként.
A film lassan építkezve leplezi le a szereplők hátterét és motivációit. A történet egyharmadától a magyar forradalom háttérbe szorul, innentől az egyéni sorstragédiák felgöngyölése válik erősebbé és az ezzel párhuzamosan változó csapatdinamika.
Merthogy hiába a joviális iskolaigazgató, aki egy beírással pontot tett volna a történtekre, a kommunista úthenger a kétperces hallgatás hátterében álló felbujtók nevére kíváncsi, a protestálást gyökereiben igyekszik elfojtani.
A lázadás a szülők generációját sem kíméli, Kraume fokozatosan leplezi le a hatalommal való viszonyukat: Kurt apja a helyi párttitkár, Theoé acélgyári munkás, az átmenetileg árulásra kényszerülő Eriké (Jonas Dassler) pedig hősi halott katona, aki az ellenálló kommunistákkal együtt harcolt a nácik ellen.
A háttértörténetet felgöngyölítve már-már menthetetlennek tűnik a diákok helyzete, a „magad is zsarnokság vagy” fojtogató szelleme járja körül a filmet, ezúttal azonban mégis az igazságvágy és az összetartás válik erősebbé.
Miközben Kraume néhány felesleges motívumot belesző a filmbe – a kialakuló szerelmi háromszög például nem tesz sokat hozzá, inkább esetlenül kilóg a fősodorból –, mégis intenzív, figyelmet fenntartó közel kétórás drámát készített.
Az ideig-óráig árulóvá vált fiú, Erik drámája a legfelkavaróbb epizód, a rendező az elárult és az áruló kibékülését is képes a negédesség veszélyétől megmenteni.
Kraume hiányosságai mellett is jó történelmi filmet alkotott, alaposan felvázolja a diktatúrának alávetett helyi kisközösség generációkon átívelő viszonyait, ráadásul új szemszögből láttatja a budapesti eseményeket is.
(forrás Szilléry Éva, :magyaridok.hu)