Támogatás
csütörtök, június 19, 2025
Támogatás
Támogatás

Ilyen médiazajban kevés a Fidelitas egy-egy akciója! Több akciót!

0 megjegyzések 50 megtekintés

Nyílt levél a Fidelitas elnökének!

 

Kedves Illés Boglárka!

 

Örömmel figyeltük, hogy a Fidelitas előkerült és a felháborító, Jobbik botrányok ügyében megszólaltak, akcióztak. Hatalmas zaj van a médiában, főleg a politikában, kérem figyelje meg, hogy mit művel az ellenzék, minden nap hergelnek minket valami bornírtsággal. Azonban ők sajnos jól csinálják, ugyanis a zajból úgy lehet kitűnni, ha ők még zajosabbak. És ők zajosak. Egy-egy Fidelitas akció viszont nem lesz elég ahhoz, hogy elnyomják a Momemtum, vagy a többi ellenzéki párt marhaságait. Kampány van. Kíméletlen kampány. És ez még csak a kezdet.

Hazánk sorsa a tét, most kell mindent beleadnunk, most kell lenyomni a Momentumot meg a többi külföldi ügynökpártot, most kell lenyomni Szabó Tímeát, most kell lenyomni Jakab Pétert, most kell lenyomni Tordai Bencét, most kell akciózni, most kell minden kreativitásunkat felhasználni, most kell minden fővárosi, vagy országos ellenzéki botrányra lecsapni (van bőven), most kell trendinek lenni a fiatalok számára, most kell felmorzsolni a baloldalt, nem 2022-ben, akkor már késő lesz, mert addigra olyan tábort gyűjtenek maguk köré, amivel már nem lehet mit kezdeni. Most kell a Momentum szavazóit elbizonytalanítani, most kell átcsábítani minél több fiatalt a mi oldalunkra. Most kellenek negatív és pozitív kampányok is, most kell felkarolni adományozós témákat, most kell csatlakozni jótékonykodásokhoz, most kell az állatvédelemben is „jóemberkedni”, kérem Önöket, kapják össze magukat és nyomják a kampányt: kifulladásig!

Még, még még, ennyi nem elég!

 

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

 

A mindenszo.hu szerkesztő csapata

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.