Támogatás
csütörtök, március 20, 2025
Támogatás
Támogatás

ifj. Lomnici Zoltán: A magyarok soha sem voltak vevők a Soros-szervezetek politikai termékére

0 megjegyzések 89 megtekintés

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint az érintett csoportosulás nem érti a magyar közgondolkodást, a magyar szellemet, nem látja azokat az összefüggéseket, amelyek az anyaországi és a külhoni magyarok között vannak.

Mint ismert, 34 éves tevékenység után zárja be budapesti irodáját soros György alapítványa, a Nyílt Társadalom, amely bejelentette, hogy Bécsbe költözik. A szervezet ugyanakkor hivatalosan nem indokolta meg döntését.

Lomnici Zoltán az M1 reggeli műsorában úgy fogalmazott, az alapítvány legutóbbi négy éves tevékenysége meglehetősen millitánsnak, hangosnak értékelhető. Az alkotmányjogász szerint, vélhetően van összefüggés az április 8-ai választás eredménye, illetve az iroda elköltözése között. Úgy vélte,

határozottan kiderült, hogy a Soros szervezetek egyfajta politikai terméket kínálnak, amelyre a magyar emberek többsége nem vevő.”

A szervezet által leírt célokkal a többségi társadalom egyetért, de tulajdonképpen kiderült, hogy a Soros szervezetek egyfajta szponzorációs tevékenységet folyatnak, amely mögött egyértelmű a politikai szándék.

E nemes célokat használták fel politikai, gazdasági célok elfedésére, árnyékot vetve ezekre”

– tette hozzá.

E célok pedig, mint például a bevándorlás segítése, szervezése ellentétes a többségi Magyarország akaratával, ezért feloldhatatlan ellentét alakult ki a magyarok és a soros szervezetek között – fogalmazott Lomnici Zoltán.

(forrás:Sümeghi Lóránt, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.