Támogatás
csütörtök, május 8, 2025
Támogatás
Támogatás

Hoppá! Sz@r van a palacsintában – Mégsem támogatja a Kutyapárt Juhász Pétert

0 megjegyzések 56 megtekintés

„Mi a kampány elején azt kértük a Juhitól, hogy ha MKKP-s jelölt, akkor ne nagyon kampányoljon együtt ellenzéki politikusokkal” – indokolta a párt döntését Kovács Gergely.

Kihátrált a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Juhász Péter polgármesterjelölt mögül az V. kerületben azt követően, hogy a Momentum visszaléptette a javára Kerpel-Fronius Gábort. Erről a párt a hétvégi küldöttgyűlésén szavazott – írja a Telex.

A hírt Kovács Gergely is megerősítette a lapnak. „Mi a kampány elején azt kértük a Juhitól, hogy ha MKKP-s jelölt, akkor ne nagyon kampányoljon együtt ellenzéki politikusokkal, mert mi szeretnénk ezektől a pártoktól továbbra is megtartani a távolságot.

A Momentum már visszalépett a javára, és mára úgy tűnik, lassan az egész ellenzék beáll mögé”

 

Ebben a helyzetben az tűnik a legjobb megoldásnak, ha Juhi függetlenként folytatja, hiszen nyilván nem várható el egy olyan ellenzéki jelölttől, akit sok ellenzéki párt támogat, hogy ne is mutatkozzon velük, hiszen együtt kell kampányolniuk a következő hónapokban” – fogalmazott Kovács Gergely.

A lap megjegyezte: a Kutyapárt a kezdetektől azt állítja, hogy nem akarnak közösködni a többi ellenzéki párttal.

 

 

(Mandi)

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.