in

HOPPÁ – Orbán Viktor felkérte Tarlóst főpolgármester-jelöltnek

Néhány héttel ezelőtti találkozójukon kérte fel Orbán Viktor, hogy induljon a 2019-es főpolgármester-választáson

Néhány héttel ezelőtti találkozójukon kérte fel Orbán Viktor, hogy induljon a 2019-es főpolgármester-választáson – árulta el Tarlós István az Index.hu-nak adott interjúban.

Arról is beszélt, a logika és az életszerűség azt diktálja, hogy a kormány az eddigieknél is több pénzt kell hogy szánjon a fővárosra. Jővőbeni tervei kapcsán megemlítette, hogy a forrásbővüléseknek köszönhetően meggyorsulhatnak egyes beruházások, ugyanakkor eflszámolná a BKK-t és a Közbeszerzési Kft-t is.

 

Tarlós István az Index.hu-nak adott vasárnapi interjújában elmondta, néhány héttel ezelőtt találkozott Orbán Viktorral, aki felkérte, hogy induljon újra a 2019-es főpolgármesteri választáson. A főpolgármester hozzátette, továbbra is egyetért a kormánynak az ország legfontosabb kérdéseiben folytatott politikájával, ugyanakkor meg kell fontolnia, hogy hetven évesen vállal-e egy újabb, hat és fél évre szóló elkötelezettséget. Mint hozzátette, a felkérés elvállalásának más előfeltételei is vannak, hamarosan eldől, hogy ezek teljesülni fognak-e.

Arról is beszélt, az időközi választásokat nem tartja fontos vagy veszélyes szempontnak, holott az ellenzéki oldalon sokszor elhangzik, hogy kétharmaduk van Budapesten. Mint Tarlós István megjegyezte, „ez erős túlzás”. Véleménye szerint ésszerűtlen az ellenzéki összefogás, amely azt sugallja, hogy ezeknek a pártoknak nincs önálló politikai identitása. Úgy vélte, hat-nyolc pártból álló koalíció nem működik sehol a világon, így az összefogásnak csak a hatalom megszerzése lehet a célja. Tarlós István az interjúban elmondta, „a logika és az életszerűség azt diktálja, hogy a kormány az eddigieknél is több pénzt kell hogy szánjon a fővárosra, amennyiben az a politikai koncepció, hogy a Fidesz Budapesten erősödjön”. Hozzátette, a 3-as metró felújítása és az árvízvédelem már folyamatban van, sőt az akadálymentesítést is sikerült megoldaniuk. Ugyanakkor úgy látta, az előkészületben lévő projektek közül a Lánchíd és az alagút felújítása is egyszerre, azaz gyorsabb ütemben valósulhat meg, ha a fenti forrásbővítésre valóban sor kerül.

A polgármester kiemelte, Gulyás Gergellyel és Fürjes Balázzsal is nagyon jó, barátinak tekinthető a kapcsolata. A jövőről szóló tereivel kapcsolatban ugyanakkor úgy fogalmazott, amennyiben „feltételezve, de még nem megengedve”, hogy folytatná, akkor a Közbeszerzési Kft-t és a BKK-t is szüntetné. Arról is beszélt, a BKV járműállományának nagy részét kicserélték, holott 2010-ben Európa legöregebb járműállományát hagyták rá. Ugyanakkor a közös elővárosi tömegközlekedés is régi elképzelés, akarat és jogszabály-változások is kellenének a megvalósításhoz. Mint Tarlós fogalmazott,

ez egy olyan komplex program, ami ésszerű, és ideje lenne komolyan foglalkozni vele. Nyilván a BKK jövőjét is befolyásolhatja az, hogy milyen döntés születik majd ebben a kérdésben, de ehhez is egyértelművé kell tenni a kompetenciákat a kormány és a főváros között.

A Margit-szigeten kivágott fákkal kapcsolatban elmondta, következő héten egyeztetni hívta a Tenisz Szövetség elnökét a Városházára, ugyanakkor elöljáróban is azt tanácsolta neki, „ne próbálkozzon megint suttyomban elfogadtatni valamilyen törvényt a parlamentben, amit aztán se a főpolgármester, se a miniszterelnök, se a köztársasági elnök nem támogat, mert ennek semmi értelme nincsen.

Mint hozzátette, nagy baj, hogy az illegális fakivágások megtörténtek, amelyeknek komoly anyagi következményei lesznek, mivel a kormányhivatal hivatalból eljárást indított az ügyben. Megjegyezte, a Margit-sziget esetén a környezetvédőknek igazuk van, ugyanakkor szerinte a budapestiek többsége tisztában van vele, hogy rég nem a szakmáról szólt a végtelenített „civil” tiltakozás.

 

Forrás: index.hu; fotó: MTI

(pestisracok.hu)

AGYHALÁL – Feltüzelt ifjúkommunisták akarták szétverni az AfD bevándorlás-ellenes tüntetését

Hatalmas botrány Tommy Robinson lecsukása miatt – Geert Wilders holland politikus is megszólalt – Eközben ezrek tüntetnek Robinson mellett az utcán