Támogatás
hétfő, április 21, 2025
Támogatás
Támogatás

HOPPÁ – Miniszterelnöki biztos lesz Lázár János

0 megjegyzések 21 megtekintés

A nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztosnak nevezte ki Lázár Jánost augusztus 15-től Orbán Viktor kormányfő a keddi Magyar Közlönyben publikált miniszterelnöki utasítás szerint.

Fotó: MTI, archív

Lázár János az előző Orbán-kormányban a Miniszterelnökséget vezető miniszter volt.

A kinevezés célja a nemdohányzók védelme érdekében eddig tett kormányzati intézkedések eredményeinek megőrzése, a további kormányzati teendők – és ezzel összefüggésben a dohánypiac szabályozására irányuló kormányzati feladatok – előkészítése, összehangolása.

A miniszterelnöki biztos feladata, hogy összehangolja a nemdohányzók védelme érdekében végrehajtandó rövid és középtávú kormányzati stratégia kidolgozását, javaslatot tegyen a nemdohányzók védelmével kapcsolatos hazai hatósági eljárások hatékonyságának javítására, valamint az új típusú dohánytermékek, illetve az elektronikus cigaretták fogyasztását befolyásoló folyamatokkal kapcsolatos kormányzati álláspontra.

A miniszterelnöki megbízott a dohánytermékek vonatkozásában részt vesz a közép- és hosszú távú jövedéki és adózási stratégia kidolgozásában, továbbá képviseli a kormány álláspontját az európai uniós és nemzetközi szervezetek előtt.

A nemdohányzók fokozottabb védelmének összehangolására, továbbá a dohánypiac folyamatos változása okán előterjesztéseket készít a jogszabályok módosítására.

Összehangolja a hazai dohánytermesztés fenntarthatóságával kapcsolatos kormányzati stratégiát, és felügyeli annak végrehajtását.

Megalkotja az egységes dohánypiaci felügyelet létrehozására vonatkozó kormányzati koncepciót, felügyeli a dohánytermékek nyomon követésével kapcsolatos kormányzati feladatok végrehajtását.

A miniszterelnöki biztos tevékenységét a miniszterelnök irányítja, munkáját a Miniszterelnöki Kormányiroda szervezetén belül működő egyfős titkárság segíti, feladatköre ellátásáért nem részesül a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvény (ksztv) szerinti díjazásban.

(demokrata.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.