Támogatás
szombat, október 12, 2024
Támogatás
Támogatás

HOPPÁ! – Felfordulást okozna a kereskedelemben a bevándorláspárti politika

a
0 komment 0 megtekintés

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete elnöke szerint óriási felfordulást okozna a mintegy félmillió munkavállalót foglalkoztató kiskereskedelemben, ha migránsok érkeznének az országba – írta a Magyar Idők hétfőn.

 

Bubenkó Csaba a lapnak azt mondta, „tragikus következményekkel járhat, ha a napjainkban is jelen lévő, és kedvezőbb bérezésük révén már most feszültséget okozó külföldi (ukrán, román, cseh) vendégmunkások mellett a migránsok is megjelennének a munkaerőpiacon, akik rövid időn belül képzetlenségük és nagy számuk miatt még kedvezőbb körülményekkel lennének alkalmazhatók több feladatkörben”.

A tavaly országos sztrájkot szervező szakszervezet elnöke úgy véli, az ellenzék által hasznos és olcsó munkaerőnek tartott bevándorlók miatt az eddiginél is több magyar szakember szorulhatna ki az egyébként is munkaerő-hiányos kiskereskedelemből, ahol a cégek egyik legégetőbb problémája továbbra is az üres álláshelyek feltöltése. A Magyar Időknek Bubenkó Csaba azt mondta, akár a 2016-ban megkötött hatéves bérmegállapodás is veszélybe kerülhet.
(origo.hu)

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.