Saját lexikális tudása birtokában számomra érthetetlen, hogyan volt /van/ képes megmaradni az ellenzék MSZP nevű ,,csalfa vak remény(ű) szervezetének kötelékében. Egy felkészült, értelmes, történész ember esetében ennek magyarázata csak a kitartó elvhűség lehet, mert más egyebet, ami ezt indokolná, nem látok magam előtt.
Hiller úr menetrend szerinti érkezése az Egyenetlen Besz(ólás) műsorába kéthetente esedékes. Legutóbb ez a magyar kultúra napjára esett és megütötte a fülemet, hogy nehezményezte, miszerint az állam nem finanszírozza az alternatív színházi és egyéb művészeti projekteket, ezért a kormány bukásra van ítélve.
Már a nem is olyan FRISS – hogy finom legyek és nőies – MSZP neveltjeként nem igazán értem aggódása okát. Hiller István1983-ban lépett be az MSZMP-be, majd 1989-ben az MSZP alapító tagja lett, 2004-ben annak elnökeként is funkcionált.
Ezzel a pedigrével, ha valakinek, hát éppen neki kellene némi emlékképpel rendelkeznie arról, hogy az MSZMP-be való belépése után, majd annak kimúlásáig tartó 6 évben és már lightosabban, az MSZP tiszavirág életű hatalmi időszaka alatt az úgynevezett szoci-komcsi gondolkodástól nem fertőzött művészek részére, ha nyilvánvaló volt politikai irányultságuk, hát, az állami malacperselyből nemigen csörgedezett támogatás.
A múlt század 80-as éveinek elején és azt megelőzően a rendszerelleneseknek a ,,nesze semmi, fogd meg jól” finanszírozásán túl megemlítem, hiszen Nagy Feró zenész és énekes maga is beszélt róla, hogy előfordult, a politikai rendőrség verőlegényei bemutatót tartottak neki a kocsmai pofonok módozatairól, hogy még véletlenül se tévessze el, merre is van az előre, illetve, hogy hol is lakik a Jóisten. Méghogy állami támogatás? Feró örülhetett, ha nem kellett hazatámogatni, amikor kiengedték.
Feró így emlékezik az egyik ilyen verőlegény szavaira a Tolnai utcából:
„Tudja, Kádár elvtárs nagyon sokat enged meg a művészeinek, mondta nekem a smasszer, majd durr, adott egy akkora pofont, hogy nekiestem a falnak. Ömlött a vér az orromból. Álltam, és nyüszítettem félelmemben. Az meg folytatta: tudja, én kicsit kevesebbet engedek meg Kádár elvtársnál, és kaptam még egyet.”
Ennek az ,,emberbaráti” múltnak az ismeretében érthetetlen, hogy épp a magyar kultúra napján miért kell Hillernek álszent módon korholni azt a regnáló kormányzatot, amelyik nem küld verőembereket a rendőrség képében múltunk és jelenünk Bródy Jánosaira, Koncz Zsuzsáira és Dés Lászlóira, hanem a nevezettek szavaiban tanúsított magatartásuk adjonistenére a kézenfekvő, azzal egyenértékű fogadjistennel reagál.
Hiller és a többi kőkemény, mai rendszerkritikus feleslegesen járatja csapágyasra a hangszalagjait, a verbális udvariatlanságot tanúsítókat sehol nem öleli keblére a hatalom.
Hiller István beszélhet az általa korholt kormány bukásáról, de a társadalom mélylélektanának ismerete, a tapasztalati tények ismeretében, mintha hiányzana belőle. Az ATV-ben elővezetett egyetemi kiselőadásainak fénye megkopott, a szocialista alagút végi fény se dereng, ennek ellenére azért becsülöm benne, hogy egy életen át hű maradt pártjához, nem úgy, mint az a temérdek szerencselovag, akik az elmúlt 14 évben átszivárogtak a DK-ba és még ki tudja, hogy hová?
Vajon megérte, ha végül is mindannyian ugyanott tartanak?
Bognár Zsolt /Parabolha/
A mindenszo.hu fennmaradásához kérjük a segítségedet! Ha teheted, támogasd munkánkat, köszönjük!
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?