Támogatás
kedd, március 25, 2025
Támogatás
Támogatás

Hoppá! Balhé van! Három eljárást indított Budai Gyula az ellenzéki összefogással szemben

0 megjegyzések 8 megtekintés

Jogosulatlan adatkezelés, tiltott kampányfinanszírozás és költségvetési csalás bűncselekményének gyanúja miatt kezdeményezett eljárásokat az ellenzéki összefogással szemben Budai Gyula – mondta a fideszes politikus szerdán a közmédiának nyilatkozva.

Budai Gyula kifejtette, kedden az ellenzéki összefogás sms-eket küldött ki több millió állampolgárnak olyan telefonszámról, amely nem volt visszahívható. Felveti a jogosulatlan adatkezelés gyanúját az, hogy ilyen nagy mennyiségű adattal, telefonszámmal rendelkeznek, amelyet – szavai szerint – törvénytelen úton szereztek meg. Ezért Péterfalvi Attilához, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökéhez fordult.

Hozzátette, nyilvánosságra került, hogy a múlt héten Márki-Zay Péter Vecsésen egy étteremben a DatAdat Professional Kft. nevére kérte a csaknem 140 ezer forintos számlát kiállítani. Ez egy offshore hátterű, Bajnai Gordon volt miniszterelnökhöz és Ficsor Ádámhoz, Gyurcsány Ferenc egykori kabinetfőnökéhez köthető adathalász cég – mondta Budai Gyula, aki ezért Domokos Lászlóhoz, az Állami Számvevőszék elnökéhez fordult, hogy tiltott kampányfinanszírozás miatt indítson vizsgálatot.

Végül, mivel az ismeretlen eredetű pénzek kampányban történő felhasználása és tisztára mosása miatt a bűncselekmény alapos gyanúja is felmerül az ellenzék kampányfinanszírozásával kapcsolatban, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi főigazgatójánál költségvetési csalás bűncselekménye miatt tett büntetőfeljelentést – közölte a politikus.

Budai Gyula megjegyezte, egy múlt héten kiszivárgott hangfelvétel alapján kokain értékesítéséből származó pénzeket használtak fel Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke óbudai kampányához. „Innentől kezdve az is felmerül, hogy ebből a pénzből nemcsak Óbudára jutott, hanem az ellenzék országos kampányába is” – jegyezte meg.

(MTI)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.