Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Hoppá! A vártnál több, nyolc magyar államtitkár lesz az új szerb kormányban – Szerbia az új Lengyelország?

0 megjegyzések 8 megtekintés

Az N1info.com szerbiai médium arról számolt be, hogy találkozott egymással Aleksandar Vucic szerb elnök és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.  A megbeszélést követően Pásztor elmondta, a VMSZ-nek végül több (nyolc) államtitkára lesz az új szerb kormányban, mint ahogyan eredetileg tervezték. Létrejön ugyanis egy új minisztérium, amelyikben a VMSZ érdekelt és hozzátette, fontosnak tartják, hogy legyen képviseletük ott.

Kiderült: a VMSZ nyolcadik államtitkára a beruházási minisztériumnál kap majd feladatokat.

Pásztor annak a reményének is hangot adott, hogy a jövő héten, a törvényes határidőn belül megalakul az új szerb kormány.

A tárgyaláson palicsi beruházásokról is szó esett. A magyar politikus ígéretet kapott arra, hogy az ottani aquapark befejezéséhez szükséges pénzt, ami minimum 4 millió euró, biztosítani fogják a szerb költségvetésből. Pásztor és Vucic a migrációról is egyeztettek, megállapítva, hogy az illegális bevándorlókat még Szerbia déli határa előtt, Észak-Macedóniában meg kell állítani. A VMSZ-elnök értelmezésében ez azt jelenti, hogy a szerb-észak-macedón határon is fel kellene épülnie egy határzárnak – közölte a Tanjug hírügynökség.

A találkozóról Pásztor István is beszámolt Facebook-oldalán.

 

 

(mandiner.hu)

 



 

 

 

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.