Támogatás
péntek, április 18, 2025
Támogatás
Támogatás

A Mandiner főszerkesztő-helyettese miatt nem jár az ATV-be Gábor György – Kapott is ezért pár kemény kommentet :)

0 megjegyzések 21 megtekintés

Fiala János új formátumban jelentkező műsorának, a Keljfel Jancsinak volt a vendége Gábor György vallásfilozófus. A műsor egy pontján szóba került, hogy Gábor mostanában nem látható az ATV-ben, aminek érdekes oka van.

Körülbelül másfél évvel ezelőtt Rónai Egon megkérdezte, miért nem megyek be a műsorába. Egyebek mellet azt válaszoltam, hogy nem szeretnék abba a székbe beülni, amelybe többek között a műsorban gyakran szereplő mandineres főszerkesztő-helyettes üldögél” – idézte Fiala a filozófust, majd rákérdezett, hogy miért pont Kacsoh Dániel jelenléte akasztotta ennyire ki Gábort.

„A Mandiner folyamatosan az én kényszerből született Facebook-bejegyzéseimet engedély nélkül veszi át, és közli. Jogilag ez rendben van, de morálisan, ha én lennék a főszerkesztő, kérnék engedélyt. A probléma, az, hogy én őket tartom felelősnek, mint a fórumnak a szerkesztőit, hogy zöld utat engednek egy olyan kommentáradatnak, amely áradat a legdurvább gyűlöletbeszéd elemeit tartalmazza folyton-folyvást” – adta meg a választ Gábor György, aki lapunk címezési gyakorlatát is bírálta, mert „manipuláló”.

És hogy miért ír kényszeresen a Facebookra Gábor György? Mint mondta, azért, mert azokat a lapokat, ahol ő a rendszerváltás óta megjelent, fokozatosan „elvették, szétverték, megszüntették”.

A jelenet a 16. perctől látható az alábbi videóban.

 

 

(mandiner.hu)

 

 



 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.