in

Hoppá! A Fideszes Rozgonyi ingyenessé tenné a zuglói parkolást!

MÉG IDÉN MÓDOSÍTANÁ A KÖLTSÉGVETÉST A FIDESZES JELÖLT

Budapest, 2014. szeptember 25. Rozgonyi Zoltán, Zugló alpolgármestere, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje a Pillangó parkban 2014. szeptember 25-én, ahol 16 új térfigyelő kamera átadása alkalmából tartottak ünnepséget. MTI Fotó: Kovács Attila
Győzelme esetén visszamenőlegesen tenné ingyenessé a parkolást a XIV. kerületben Rozgonyi Zoltán, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje. A tősgyökeres zuglói politikus a Magyar Nemzetnek elmondta: a költségvetést átdolgoznák, s megpróbálnák elérni, hogy a 4-es metrót meghosszabbítsák a Bosnyák térig, amit családbarát találkozóhellyé tennének.

Elsőként a parkolási rendszert hozná rendbe Zuglóban a Fidesz–KDNP XIV. kerületi polgármesterjelöltje. Rozgonyi Zoltán lapunknak elmondta, hogy megválasztása esetén visszamenőleg, június 13-i hatállyal tennék ingyenessé a parkolást minden kerületi számára, hiszen az említett dátum volt az eredeti határideje az intézkedés bevezetésének, ám Karácsony Gergely – a jelenlegi polgármester és az ellenzéki összefogás főpolgármester-jelöltje – nem terjesztette be az ehhez szükséges rendeletmódosítást.

– Szintén sürgős feladat a jelenleg romokban heverő költségvetés rendbetétele, hiszen még az idei évben lépéseket kell tenni ahhoz, hogy jövőre egyensúlyban legyen a büdzsé, és jusson pénz fejlesztésekre. A politikus egy másik prioritásként említette a közterületek rendbetételét.

– Fel kell számolni az illegális szemétlerakást, ami az egyik legnagyobb probléma a kerületben.

A zöldfelületek növelése, a jelenleginél magasabb színvonalú karbantartása szintén fontos feladat. A közterületi italfogyasztás, a hajléktalanok életvitelszerű jelenléte számos konfliktus forrása. A fedél nélküliek számára professzionális szociális segítséget szeretnének nyújtani. A közterületen élés sem az egyén, sem pedig a közösség számára nem elfogadható. Zugló elsőként megépített közösségi terén, a Bosnyák téren is jelen vannak ezek a problémák. Elfogadhatatlan, hogy a parkot használják nyilvános vécének. A teret szeretnék visszaadni azoknak, akiknek eredetileg is készült: a családoknak, időseknek és fiataloknak – fejtette ki a politikus.

Hozzátette: régóta megoldatlan a Bosnyák téri városközpont fejlesztése, s ezt oly módon szeretnék pótolni, hogy a kereskedelmi funkciók mellett a közösségi és a kulturális elemek is hangsúlyt kapjanak.

– Amennyiben elnyerjük a választók bizalmát, olyan teret, találkozóhelyet szeretnénk kialakítani, ahol a tisztaság és rend mellett különböző programokkal, valamint ingyenes wifivel és kulturált vendéglátóhelyekkel is segítenénk a kikapcsolódást – fogalmazott a kormánypárti jelölt. Szavai szerint a közlekedés szempontjából is kulcsfontosságú a Bosnyák tér, amely a belvárosba irányuló zárt pályás tömegközlekedés központja lehetne, ezért megpróbálják elérni a 4-es metró meghosszabbítását odáig.

– Összességében olyan önkormányzati politikát képzelünk el, amiben nem harcolni kívánunk a fővárossal és a kormánnyal, hanem együttműködni. Nem háborúzni, hanem építeni szeretnénk – foglalta össze elképzeléseiket.

Rozgonyi Zoltán hangsúlyozta, hogy tősgyökeres zuglóiként ismeri a helyiek igényeit, szükségleteit, a megoldandó feladatokat.

– Az ellenzéki jelöltről ez nem mondható el, mivel a Budán elő Horváth Csabának nincs kötődése Zuglóhoz. Egyéni karriervágytól vezérelve, egy politikai alku keretében szeretné megszerezni a polgármesterséget, Karácsonyhoz hasonlóan őt sem a kerület ügyei érdeklik – mutatott rá a fideszes jelölt. Rozgonyi Zoltán, aki több zuglói civil szervezet alapításában is részt vett, fontosnak tartja a civil szervezetek, a zuglói lakosok bevonását a döntéshozatalba, ezért folyamatos konzultációt ígér. – Olyan szellemben szeretném vezetni Zuglót, ahol a közösség érdekei érvényesülhetnek – húzta alá.

(Kárpáti András, magyarnemzet.hu)

Agyhalál – És akkor Donáth Anna megvédi az afrikai elefántokat Brüsszelben…

Pilhál üzenete Kunhalminak: „Esetleg a népet kellene leváltani, Ágika.”