in

HONVÉDELEM – A honvédség leendő helikopterének fegyverzetét tesztelik a Bakonyban

AZ AIRBUS H145M KATONAI GÉPEI A LEGKORSZERŰBB ARZENÁLT HORDOZHATJÁK

Rakétával és géppuskakonténerrel hajtanak végre nappali és éjszakai éleslövészetet a bakonyi lőterén vendégeskedő H145M helikopterrel a gyártó tesztpilótái és szakemberei – számolt be az Lhsn.hu közösségi oldal.

Az Airbus cég könnyű, felfegyverezhető helikopteréből 20 darabot állít rendszerbe a Magyar Honvédség. A Hajmáskér melletti Körös-hegyi lőtéren rakéták egyes és sorozatindítását tesztelik földi célpontokra a gyártó szakemberei. Az éjszakai lövészeten géppuskakonténerrel, éjjellátó eszközöket használva vizsgálják a helikopter és a függesztett fegyverrendszer tulajdonságait.

Az európai légi járműveket gyártó cég az új, úgynevezett HForce fegyverrendszere éles tesztjeit tavaly október elején kezdte meg Magyarországon, azelőtt, hogy a Honvédelmi Minisztérium hivatalos bejelentést tett a típus rendszeresítéséről. A fegyverrendszer az Airbus cég helikoptereinek bármelyik katonai változatára felszerelhető. Az első repülés a felfüggesztett fegyverzettel tavaly szeptember elején volt Németországban, a nem irányított fegyverzet működését Magyarországon, a lézerirányítású rakéták indítását Svédországban tesztelik. A HForce fegyverrendszer infravörös önirányítású levegő-levegő, illetve lézervezérlésű levegő-föld rakétákat, 20 milliméteres gépágyút, 12,7 milliméteres géppuskát és 68 és 70 milliméteres, nem irányított rakétákat tartalmaz.

Ez a típus hatezer méteren is képes repülni
Fotó: Airbus Helicopters

Az Airbus bajorországi, donau­wörthi gyárában készülő H145M helikopter hatezer méteren is képes repülni, a sebessége 270 kilométer/óra, és 1600 kilogrammnyi terhet tud felemelni. A civil társaiknál jóval ellenállóbb – a létfontosságú helyeken páncélozott – katonai gépeket természetesen fegyverzettel lehet ellátni. A forgószárnyasok korszerű fedélzeti műszerekkel és éjjellátó eszközökkel rendelkeznek.

A tervek szerint az első, hazánknak gyártott gépek 2019 második felében érkeznek a szolnoki bázisra. Az Airbus­szal kötött szerződés része a kiképzés is, a légierő 50 pilótáját készítik majd fel az új helikopterek kezelésére.

Lépcsőzetes kifizetéssel összesen mintegy 100 milliárd forintot fordítanak a 20 darab új honvédségi helikopter beszerzésére.

(forrás: Baranyai Gábor, magyaridok.hu)

BÖSZME – Gyurcsány Ferenc több százezer embert tett munkanélkülivé

HOPPÁ! – Soros-szervezet akarta megtorpedózni Orbán Viktor izraeli látogatását