Támogatás
kedd, március 18, 2025
Támogatás
Támogatás

HIVATALOS: Spekulánsok támadása áll a forint gyengülése mögött

0 megjegyzések 3 megtekintés

A külföldi piaci szereplők április közepe és június vége között mintegy 800 milliárd forint értékű forintgyengülésre játszó pozíciót építettek ki – írja a Portfolio a Magyar Nemzeti Bank által közzétett ábrákra hivatkozva. A forint júliusban kimozdult történelmi mélypontjáról, de szó sincs arról, hogy a külföldi befektetők megfutamodtak volna. Továbbra is jelentős spekulatív nyomás alatt áll a hazai fizetőeszköz.

 

A forint árfolyama az euróval szemben négy éven keresztül a 300-320-as sávban mozgott, de júniusban új történelmi mélypontra süllyedt. A gyors gyengülés mögött a globális tőkemozgási folyamatok, illetve ebben a környezetben a Magyar Nemzeti Bank laza monetáris politika melletti elköteleződése állt.

Április végétől június elejéig a külföldi befektetők jelentős forint elleni pozíciót építettek ki. A forint euróval szembeni árfolyama így 310-ről 320-ra gyengült.

Azonban júniusban a külföldiek két okból kifolyólag taktikát váltottak. Egyrészt azért, mert megállt a dollár euróval szembeni intenzív erősödére, másrészt a befektetők a június közepi MNB kamatdöntő ülés előtt kicsit visszahúzódhattak, hogy megvárják, lép-e valamit a magyar jegybank a megváltozott piaci környezetben.

Aztán az MNB tétlen maradt, így június második felében újra akcióba lendültek a külföldi befektetők. Azonban a második hullám már gyengébb volt, mint az április-májusi, de a forint a hónap végére így is elérte a 330-as szintet az euróval szemben.

Július elején megállt a forint zuhanása, de nem azért mert a külföldi befektetők megfutamodtak volna, hiszen az április közepe óta nyitott mintegy 800 milliárd forintnyi új nettó shortállomány nem csökkent, így az továbbra is várja a forint gyengülését.

A lap szerint az MNB rákényszeríthetné a külföldi szereplőket, hogy tömegesen zárják a forint gyengülésére játszó pozícióikat, amire hirtelen erősödéssel reagálna a hazai fizetőeszköz.

Összességében elmondható, hogy a forint elleni külföldi spekulációs hullám még április-májusban volt nagyon intenzív, aztán a júniusi MNB-döntés után visszaesett. Ezért júliusban kicsit erősödött a forint, de a külföldi spekulánsok továbbra is azt várják, hogy essen a forint.

(forrás: Tóth Dalma, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.