in

Hivatalos papírjuk van róla: a szcientológia tudománytalan megtévesztés és csaló kuruzslás

Ennyi

A Ripost szúrta ki a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) honlapján azt a részletes igazságügyi klinikai szakpszichológiai tanulmányt, amely mélységében mutatja be a szcientológusok megtévesztő és sokszor veszélyes módszereit: pszichiáteri végzettséggel nem rendelkező emberek vallatnak öt év alatti gyermekeket, sokszor több órán keresztül, és olyan érzékeny adatokat gyűjtenek be eközben, amelyekre előzetesen nem, vagy csak hiányosan hívják fel a figyelmet. A tanulmány a szcientológia „módszereit”, az eljárások során felhasznált metodikát tudománytalannak és egészségügyi értelemben hatástalannak értékeli. A tanulmány megjegyzi, a képzetlen, pszichiátriai végzettséggel nem rendelkező auditorok által alkalmazott szuggesztív technikák alkalmasak az alanyok behódolásának elérésére és a szociális terük beszűkítésére egyaránt.

A Ripost által megszellőztetett tanulmány elkészítésére a NAIH kérte fel a pszichológus szakértőket azzal, hogy az adatkezelési gyakorlatból és az alanyokról vezetett dossziékból tárják fel a szcientológia módszereit.

A végkövetkeztetések lesújtók: képzetlen, orvosi végzettséggel nem rendelkező emberek, úgynevezett „auditorok” vallatnak akár kisgyermekeket órákon keresztül, vagy éppen azt javasolják szcientológus háziorvosok toxikológus végzettség hiányában, hogy a „méregtelenítés” érdekében az ajánlott vitaminadagok 100-200-szorosát szedjék tizenöt napon át a jelentkező mellékhatások ellenére. Ez a tanulmány szerzője szerint kimerítheti a foglalkoztatás során elkövetett veszélyeztetés büntetőjogi kategóriáját is, mindamellett, hogy ilyen mértékű vitaminadagokat lovaknak szoktak adni.

Rendőrök a Magyarországi Szcientológia Egyház budapesti, Váci úti központjánál 2017. október 18-án, ahol házkutatást tartanak a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai. MTI Fotó: Mihádák ZoltánRendőrök a Magyarországi Szcientológia Egyház budapesti, Váci úti központjánál 2017. október 18-án. MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Ezek csak a legkirívóbb megállapítások, ám a klinikai pszichológusok egyéb megállapításai is mellbevágók. A szcientológia által gyűjtött adatok, illetve az általuk nyújtott „kezelések” döntő része egészségügyi vonatkozású, holott az orvoslásnak és a diagnosztikának Magyarországon is kötött, jogszabályi erejű, szigorúan körülhatárolt rendje van: vagyis képzetlen kuruzslók nem gyógyíthatnak és nem végezhetnek egészségügyi szolgáltatásokat, ám a szcientológia mégis megteszi ezt, és egyetlen tájékoztató anyagban sem hívja fel a figyelmet arra, hogy a szcientológia által nyújtott kezelések nem tudományos igényűek és nincsen ellenőrzött egészségügyi hatásuk. Ahogyan arra sem hívják fel a figyelmet, hogy a sokszor intim magánéleti információk, vagy szenzitív egészségügyi adatok kezelésére nincs jogosultságuk.

Szuggesztív technikákkal mérik fel az alanyokat mindenféle képzettség nélkül

A pszichológiai tanulmány részleteiben kitér az auditálási folyamatra is, melynek során felmérik az alanyok állapotát egy elektrométernek elnevezett eszközzel. Ez a műszer a test fiziológiai változásait képes rögzíteni és a tanulmány szerint a szcientológiai auditorok úgynevezett szuggesztív – azaz módosult tudatállapotot elérő – kommunikációs technikával vallatják alanyaikat, miközben testük fiziológiai változásait mérik fel.

A szuggesztió egyik hatása, hogy a vallatott alanynak érzelmi meggyőződésévé válik, hogy a világ olyan, amilyennek a szuggesztiók lefestik. Csakhogy a szuggesztiók célzott felhasználásával ugyanaz a probléma, mint a szcientológia egyéb, föntebb már részletezett szolgáltatásaival: a szuggesztív technikák alkalmazása, a módosult tudatállapot célzott elérése jártasságot, képzettséget és szakvégzettséget követel meg idehaza. A dokumentum rámutat, hogy a szcientológia auditorainak nincsen ilyen irányú képzettsége.

Rögzítették az alanyok érzékeny adatait, adócsalását, férjük foglalkozását

Ami adatvédelmi okokból különösen problémás, hogy a szuggesztiókkal elért „vallomások” rögzítésre kerültek a szcientológiában – ezért is indított vizsgálatot a NAIH, és emiatt nyomoz a rendőrség is. A tanulmány XY-ként hivatkozik egy hölgyre, aki érzékeny egészségügyi adatok – gyógyszerszedési szokásai, korábbi és jelenlegi kezelései – megosztása mellett azt is elmondta, korábban nem fizetett adót, és voltak más APEH (NAV)-csalásai is, illetve férje még korábban kormányőrként dolgozott.

3

Szcientológiai praktikák: tudománytalan félrevezetés, megtévesztés

A szakpszichológiai tanulmány a szcientológia egyéb eljárásait is tudománytalannak, megalapozatlannak és tudatos félrevezetésnek értékeli, így a szcientológus intelligenciatesztet, a szcientológiai vezetőiképesség-felmérést, valamint a szcientológiai vezetőiképesség-felmérést egyaránt tudománytalan megtévesztés a tanulmány szerzői szerint.

Az anyag úgy fogalmaz, a legnagyobb probléma az, hogy ugyanezeket a teszteket gyermekeken is elvégzik, ezzel képzetlen és arra jogosulatlan személyek hamis diagnózisokat állítanak fel. Ez esetben már a szülők felelőssége is fölmerül, különösen azokban az esetekben, amikor 3,5 és 6 éves kisgyermekek auditálásáról, vagy éppen 15 és 17 éves kamaszok pornófogyasztási szokásairól esik szó, és mindezt jegyzőkönyvekben is vezetik.

1

A szakértők megállapítják továbbá, hogy a szcientológiai eljárásokban szuggesztív technikákkal elért tudatmódosítások károsak lehetnek, ugyanis kifejezetten veszélyes labilitásra hajlamos, krízisben lévő alanyt negatív élmények újraélésére hipnotizálni, márpedig a szuggesztív technikák szcientológiai felhasználása a szcientológia „módszertanában” dokumentáltan ezt a célt szolgálja, mindamellett, hogy ezek a technikák alkalmasak az alanyok behódolásának elérésére, és a szociális terük beszűkítésére – jegyzi meg a tanulmány.

2

A teljes, részletes szakértői tanulmány ide kattintva érhető el.

A botránytól a zár alá vételig

A szcientológusok adatkezelési botrányának kezdete óta a Híradó.hu részletes riportokban tárta fel a hazai szcientológia működési gyakorlatát és visszásságait. Az eljárásban a NAIH mellett a Nemzeti Nyomozó Iroda és a NAV is vizsgálódik. Utóbbi zár alá vette a szcientológusok értékes irodaházát is a Váci úton, ennek értelmében sem eladni, sem jelzáloggal megterhelni az ingatlant nem lehet. A zár alá vétel hátterében pénzügyi visszaélés állhat, erről itt írtunk részletesebben.

Ebben a cikkünkben megírtuk, az adatkezelési botrányt követően, a problémás a Váci úti központjukat inkognitóban felkereső kollégánknak, ami miatt az egész botrány kirobbant: a kérdőívezést, melynek során rákérdeznek az alanyok szexuális szokásaira, kapcsolatrendszerére, és mint föntebbi cikkünkben is részleteztük, egészségügyi adataira.

Interjút adott portálunknak Bonyai Péter, a legismertebb hazai exszcientológus. Ő egyenesen azt javasolta, „senkinek nem ajánlja, hogy a szcientológiával foglalkozzon”. A vele készült interjú ide kattintva érhető el.

Csütörtökön az elismert nemzetbiztonsági szakértő, Horváth József azt nyilatkozta portálunknak, „nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet” a szcientológusok mindenre kiterjedő adatgyűjtése, és az, hogy saját „belső elhárítással” rendelkeznek.
(hirado.hu)

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

A Rotschild bankos Macronnak egy szavát sem szabad elhinni – Meddig hisznek még neki a franciák? Vannak még ott egyáltalán franciák??

Szopóágon Hillary – Ez sem lesz Hillary Clinton éve: az FBI új vizsgálatot indított az alapítványa ellen