in ,

Hivatalos: ismét adómentes a pálinkafőzés

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtöki közleménye szerint mennyiségi korlátozással idén újra adómentes a pálinkafőzés, adminisztrációja alig változik.

A magánfőző maximum nyolcvanhat liter párlatot készíthet, legfeljebb száz liter űrtartalmú saját pálinkafőzővel, saját gyümölcsből. Eladnia kizárólag adóraktár részére szabad.

Az adómentességgel megszűnik a párlatadójegy, de a magánfőzést nyomtatványon jelezni kell, hogy arról a NAV magánfőzöttpárlat-származási igazolást küldhessen a bejelentőnek. Aki most kezd otthoni főzésbe, vagy az adatai megváltoztak, a lakóhelye szerinti önkormányzat adóhatóságánál köteles azt bejelenteni. A bérfőzetéssel előállított pálinka évi ötven literig adómentes. Ezen felül, illetve a nem adóraktárnak eladott mennyiségre az adó hektoliterenként 333 385 forint. Az ötven literes mennyiség alatt negyvenhárom hektoliterfok alkoholtermék értendő – írták. A jövedéki ügyeket elektronikusan kell intézni. Ez alól magánfőzőnél csak a bejelentési kötelezettség és a származás igazolása, a kizárólag bérfőzést végző adóraktárnál az adóraktári nyilvántartás vezetése és adatszolgáltatása kivétel – olvasható a közleményben.

(pestisracok.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Így találkozott újra az Újpesten megkéselt rendőr és az őt megmentő társa – Videó!

Egyetlen mémen Kamu Geri másfél éves tevékenysége