in

Hivatalos: Gyurcsány visszavette a hatalmat az ellenzék fölött

Tizenkettő helyett tizenhárom képviselőt delegálhat a Fidesz-KDNP az Európai Parlamentbe a választások utá

Tizenkettő helyett tizenhárom képviselőt delegálhat a Fidesz-KDNP az Európai Parlamentbe a választások után, Gyurcsány Ferenc azonban ezt is a kormánypártok vereségeként igyekszik beállítani. Ezen az gyorselemzésen kívül a legutóbbi választásokon elért eredményekről, a szocialisták jövőjéről, valamint az újságírók és a politikusok viszonyáról beszélgetett a Hír TV Bayer show című műsorában Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Bayer Zsolttal.

Nem a kormánypárok és az ellenzék viszonyában, sokkal inkább a baloldalon történt átrendeződés Kocsis Máté szerint, aki elmondta, Gyurcsány Ferenc nem a Fideszt győzte le, hanem a Magyar Szocialista Pártot.

A frakcióvezető szerint a politikai blokkok nem változtak a korábbi időkhöz képest. Továbbra is jelen van a polgári-nemzeti oldal, emellett pedig az MSZP és az SZDSZ. A különbség csupán annyi, hogy az MSZP-T most DK-nak hívják, az SZDSZ-t pedig Momentumnak – szögezte le Kocsis Máté. Arányaikban és méreteikben ezek szavazótábora azonban nem változott.

Amiben változás történt az az, hogy Gyurcsány Ferenc visszavette a teljes uralmat az ellenzék fölött. Senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy ami az elkövetkezendő időszakban az ellenzéki térfélen történni fog, az Gyurcsány Ferenctől fog kiindulni.

Bayer Zsolt azon felvetésére, amely szerint a legutóbbi választási kudarc után véget ér-e az MSZP története, a politikus úgy válaszolt, hogy a párt valószínűleg beolvad a Demokratikus Koalícióba, hiszen ez Gyurcsány Ferenc érdeke. Kocsis Máté hozzáfűzte: ,,teljesen mindegy, hogy hány kis párt van a túloldalon, mindegyiket közvetlenül, vagy közvetett módon Gyurcsány Ferenc fogja vezérelni.”

(forrás:demokrata.hu)

Több százezer ember, nulla szemét – Ezt hagyták maguk után a magyarok Csíksomlyón

Bréking – Megkezdték a Hableány kiemelését a szakemberek – Élő videó