in

Több százezer ember, nulla szemét – Ezt hagyták maguk után a magyarok Csíksomlyón

Beszédes képek

Mint, ahogyan minden évben lenni szokott, pünkösd szombatján zarándoklatot tartanak Erdélyben, Csíksomlyón. A 2019-es év duplán volt jeles, ugyanis június 1-én Ferenc pápa látogatott el Csíksomlyóra, egy héttel később pedig több százezer ember vett részt a pünkösdi szentmisén.

 

Míg a pápai látogatás alkalmával a román hatóságok mindent megtettek, hogy “biztonságossá” tegyék a helyszínt, addig a csíksomlyói búcsú ideje alatt alig lehetett látni biztonságiakat, és ez így zajlik évről évre. A magyar (és nemcsak) zarándok Csíksomlyóra nyitott szívvel, alázatosan érkezik, tiszteli társait és környezetét, erre mi sem nagyobb bizonyíték, hogy a zarándokok távozása után tiszta maradt, sehol egy szemét, pedig az idei szentmisén is több tízezrek vettek részt.

De ahogy ez eddig is lenni szokott, és most is, tisztán hagyta a szent helyet a magyar. Sokan példát vehetnének tőlünk/tőlük: tiszta szív, tiszta környezet!

 

 

 

 

 

 

Forrás: Filantropikum.com

(vadhajtasok.hu)

A nagy mélyszegénységben Pünkösdkor megteltek a wellness szállodák

Hivatalos: Gyurcsány visszavette a hatalmat az ellenzék fölött