Támogatás
kedd, május 6, 2025
Támogatás
Támogatás

Hivatalos: a román az egyik legbeképzeltebb nép Európában

0 megjegyzések 30 megtekintés

Az amerikai Pew Research Center friss nemzetközi felméréséből arra derül fény, hogy a romániaiak kétharmada szerint a román nemzet kulturálisan felsőbbrendűbb más nemzeteknél.

Ehhez aztán a Maszol hozzávette a Mediafax által ismertetett felmérés eredményét, amely szerint a romániai válaszadók 66 százaléka teljesen vagy nagy mértékben egyetértett azzal a kijelentéssel, hogy „Nemzetünk nem tökéletes, de kulturálisan felsőbbrendűbb más nemzeteknél.”

Románia teljes pompájában.

Fotó: WWW.PETRUT-CALINESCU.COM

Ezzel a románok bejutottak Európa legönteltebb nemzeteinek klubjába. Náluk csak a bolgárok (69 százalékkal), valamint a görögök (89 százalékkal) beképzeltebbek.

A kutatás emellett rávilágított néhány alapvető különbségre is Közép-Kelet-Európa és Nyugat-Európa között.

Többek között kiderült, hogy a keleti országok sokkal konzervatívabbak a nyugati államoknál. Például a nyugati államok sokkal kevésbé vallásosak (az élen Svédország áll, három százalékkal), mint a közép-kelet-európaiak. Ezt figyelembe véve nem is meglepő, hogy a homoszexuális propaganda sokkal elterjedtebb a nyugati országokban:

Forrás: Pew Research Center.

Továbbá egyértelműen kiolvasható a Pew Research Center felméréseiből az is, hogy azokban az országokban, amelyekben a keresztény kultúra iránti kiállás jelentősen gyengült, az emberek sokkal óvatlanabbak a muszlim migránsokkal kapcsolatban:

Forrás: Pew Research Center.

(forrás: Forisek Ádám, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.