Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

Hivatalos: a hülye svédek nyíltan támogatják a terrorizmust! – Svéd miniszterelnök: jöjjenek csak haza a dzsihadisták, állampolgárságukat is megtarthatják

0 megjegyzések 3 megtekintés

Mint ismert, az Iszlám Állam az utolsókat rúgja. Noha több ezer akna és titkos alagút lassítja a kurd-arab katonai milíciák pénteken indított offenzíváját az Iszlám Állam ellen, ez már a szervezet utolsó zárványa Kelet-Szíriában.

Nem is csoda hát, hogy egyre többen akarnak hazatérni Európába. Emlékezzünk csak a dzsihadista feleségre, Shamima Begumra, vagy Dzsihádi Jackre, aki azért elégelte meg szíriai tartózkodását, mert hiányzott neki anyuci. Mindkét eset Nagy-Britanniában történt, a szigetország nem is nagyon tudja, hogyan viszonyuljon a dzsihadistákhoz.

Sajnos Svédország nagyon is tudja: korábban bár a svéd külügyminisztérium úgy nyilatkozott, senki ne számítson segítségre, aki az Iszlám Állam ellenőrzése alatt álló területekről térne vissza a skandináv államba, ezt azonban most felrúgta a szocialista miniszterelnök, Stefan Löfven.

Fotó: AFP

Szerinte az ISIS harcosainak minden joguk megvan arra, hogy visszatérhessenek Svédországba, és még az állampolgárságuktól sem fogják megfosztani őket. Mint mondta, ha visszatérnek, akkor a rendőrség feladata lesz megállapítani, hogy indítsanak-e eljárást az ISIS harcosaival szemben.

Teljesen ellentétes állásponton vannak a Svéd Demokraták. A pártelnök, Jimmie Akeson szerint

aki úgy dönt, hogy elutazik, és egy terrorszervezetet támogat, az lemond arról a jogáról, hogy svédnek nevezhesse magát. Nem szabadna állampolgároknak lenniük.”

2012 óta legalább 150 dzsihadista tért vissza Svédországba. Ez már csak azért jelent óriási gondot, mert rengetegen közülük földalatti mecseteket működtetnek, így próbálva toborozni újabb radikálisokat.

(Forisek Ádám, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.