in ,

Hatalmas szarban van a baloldal: Kamu Genyát eltanácsolták a Corvinus Egyetem doktori iskolájából, miután nem teljesítette az előírt követelményeket

Döbbenet

Karácsony Gergelyt eltanácsolták a Corvinus Egyetem doktori iskolájából, miután nem teljesítette az előírt követelményeket. Még úgy sem, hogy a megszokottól eltérően két év haladékot kapott – minderről Lánczi András, az intézmény rektora írt vasárnap közzétett levelében. A professzor kiemelte: az egyetem másokhoz hasonlóan minden támogatást megadott Karácsony Gergelynek, aki ennek ellenére sem tudott élni ezzel a lehetőséggel. Soraiból kiderült az is, hogy a főpolgármester nyelvi felkészültsége sem volt kielégítő. Mint arról a PestiSrácok.hu szombaton részletesen írt, Karácsony Gergely önéletrajzában számos ferdítés és hamis információ van. Eltagadja például, hogy a legbrutálisabb Gyurcsány-korszakban, 2006-tól az “őszödi böszme” politikai tanácsadója volt az akkori Miniszterelnöki Hivatalban, ellenben nyelvvizsgát és PhD-fokozatot delirál magának, holott nyelvből csak “lektorátussal”, azaz egyetemi igazolással rendelkezik, tudományos fokozatot pedig sosem szerzett.

Karácsony Gergely 2000-ben, miután az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetében szociológiadiplomát szerzett, a Budapesti Corvinus Egyetemen kezdte meg első doktori képzését. Ez azért érdekes, mert a politikusnak csak egy lektorátusi igazolása van angol nyelvből, pedig az egyetemek szabályzatai kimeneti követelményként írják elő a nyelvvizsgát – számolt be az Origo. A lap azt írja: ehhez képest a 2018-as parlamenti választás előtt pártja, a Párbeszéd honlapján közzétett bemutatkozásában azt állította, hogy 2007-ben az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetében doktori (PhD) fokozatot szerzett. Ez nyilvánvalóan nem volt igaz, ami miatt éles támadásokat kapott a médiában. Karácsony a közösségi oldalán próbált visszavágni, és azt írta:

 

Tanítani kezdtem az egyetemen, látom, gondot okoz annak feldolgozása, hogy miként lehettem ilyen fiatalon adjunktus, hát nem is tudom, talán kérdezzék meg az általam egyébként sokra tartott Lánczi Andrást, aki kinevezett.

A Corvinus Egyetem rektora megszólítva érezte magát, és a Mandineren egy levélben válaszolt a felmerült kérdésekre. A teljes írás az alábbiakban olvasható:

 

 

 

Karácsony Gergely jogi értelemben feloldozott, így elmondhatom a puszta tényeket az ő Corvinus Egyetemen töltött éveiről. Nem kívánok sem történeti leírásba, sem egyetemszabályozási kérdésekbe belebocsátkozni. Egyetlen dolgot akarok elmondani. Karácsony Gergely pontosan annyi támogatást és bizalmat kapott, mint bármilyen más fiatal és – valljuk meg – alulfizetett oktató. 2004-ben én vettem fel az egyetem Politikatudományi Tanszékére azzal az ígérettel, hogy megoldja a módszertani képzési feladatainkat. Ekkor már PhD-hallgató volt az egyetem Szociológia Tanszékén. Minden arra utalt, hogy tudományos pályára készül, ebbe beleillett a Mediánnál töltött gyakorlati tevékenysége, a Norvég Alapban végzett kutatói munkája. 2012-ben lejárt az a nyolc év, amit az akkori törvény előírt, miszerint csak az alkalmazható egyetemen, aki maximum ennyi idő alatt megszerzi a doktori címet. Ő viszont ezt nem teljesítette, ezért 2012-ben személyesen közöltem vele, hogy emiatt az egyetemi állását meg kell szüntetnem. Mivel továbbra is azt állította, hogy a doktori dolgozatának már nincs sok híja, azt ajánlottam fel neki nagyvonalúan, hogy menjen el fizetés nélküli szabadságra és nyújtsa be a doktoriját. Két további év alatt erre nem került sor, ekkor jogilag is megszüntettük a munkaviszonyát. Másként fogalmazva, az egyetem minden támogatást megadott neki, de ezzel a lehetőséggel ő nem tudott élni. Úgy távozott az egyetemről, mint aki képtelen az elvárt teljesítményeket elérni. Ami pedig az idegen nyelvi felkészültséget illeti: a kommunista évek egyik máig érzékelhető hatása, hogy nagyon rossz még egyetemi szinten is az idegen nyelvek ismerete. Karácsony Gergely ennek kitűnő példája, de nincs egyedül. Ezt egykori angol nyelvtanárként és fordítóként is elég jól meg tudtam ítélni az elmúlt harminc évben. Nyelvvizsgával is lehet valaki megszólalásra képtelen idegen nyelven. Persze tudjuk, hogy ma már nem egy politikusnak a magyar helyesírás is gondot okoz. Kezdjük az alapoknál, különben az idegen nyelvekkel sem fog menni.

Mint arról a PestiSrácok.hu részletesen írt: Karácsony Gergely szombaton bejelentette, hogy miniszterelnöki álmokat dédelget, ezért megméreti magát az ellenzéki előválasztáson, majd új mozgalmat hirdetett. A “Mi vagyunk a 99 mozgalom” alapgondolata, hogy ők a 99 százalékot képviselik az 1 százalékkal szemben. Résztvevői pedig jobbára ismert balliberális személyek. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője azonban rávilágított a mozgalom lényegére: a Karácsony által “irányított” budapesti Városházán máris ez a modell működik: 99 százalék Gyurcsányé, 1 százalék Karácsonyé.

LEBUKOTT A “MAGAS, JÓKÉPŰ FŐPOLGÁRMESTER”

Közben újabb információk derültek ki arról, hogy Karácsony Gergely önéletrajzában számos ferdítés és hamis információ van. Eltagadja például, hogy a legbrutálisabb Gyurcsány-korszakban, 2006-tól az “őszödi böszme” politikai tanácsadója volt az akkori Miniszterelnöki Hivatalban, ellenben nyelvvizsgát és PhD-fokozatot delirál magának, holott nyelvből csak “lektorátussal”, azaz egyetemi igazolással rendelkezik, tudományos fokozatot pedig sosem szerzett.

 

 

(pestisracok.hu)

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hoppá! Huth Gergely: Karácsony Gergely törvényesen nem lehetett volna egyetemi adjunktus és doktorjelölt a kétezres években

Bayer Show ragyogóan bemutatta, hogy milyen brutális korrupció van az EU-ban – Videó