in ,

Hat hétig küzdött a betegséggel – Ákos: csókoltatnám azokat, akik szerint nincs koronavírus – Videó

Idei első videónapló-bejegyzésével jelentkezett Kovács Ákos, aki az AkoxVlog több mint egyórás részében hosszú monológban válaszolt a Facebook-oldalán feltett kérdésekre.

A Kossuth-díjas énekes szerint a pandémia a mindennapi életünkben olyan változásokat hozott, amelyek nagyon nem tetszenek neki. Azt tudta, hogy korábban is sokáig egy orwelli világban éltünk, de arra nem volt felkészülve, ami a világjárvány után jött.

Ez a világ, ha lehet, még orwellibb”

– mondta.

Álláspontja szerint „a józan észt és a történelmi tapasztalatot és a biológiai tudásunkat is semmibe vevő eszmék törnek előre, ellentmondást nem tűrően lépnek fel”. Példaként a gyerekek számára engedélyezett nemváltó műtétek kérdését hozza fel, amiről úgy véli, orwellibb helyzetet teremtett a korábbinál.

Egy, a vakcinákról szóló kérdés kapcsán az is kiderül, hogy az énekes korábban elkapta koronavírus-fertőzést, ezért idáig még nem kapott vakcinát.

Csókoltatnám azokat, akik szerint nincs ilyen betegség. Hát, lehet, hogy nincs, de nekem azért hat hetem benne volt, egy-két fulladásos, halálközeli élménnyel, úgyhogy nem kívánom senkinek”

– fogalmazott az énekes.

Mint mondja, nem szakértő, nem tudja, mi a megoldás a pandémia ellen, így csak kívánni tudja, hogy az oltás segítsen.

A teljes videó alább tekinthető meg:

 

 

 

(mandiner.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Öt hónap melót tettek a balosok az oltásellenességbe, de most megrettentek

Most kaptuk a megdöbbentő hírt: Petrynek más volt a véleménye, mint Gulácsinak, ezért Petryt a Hertha BSC kirúgta!