in ,

Hardy Mihály arra utalt, hogy kivégeztetné Orbán Viktort – Ez uszítás! Hol vannak a hatóságok ilyenkor?

Hardy Mihály a „zsarnokság” megdöntésére biztatja a Klubrádió hallgatóit

A baloldal zászlóshajóján Hardy Mihály cselekvésre és a „zsarnokság” megdöntésére buzdítja az embereket, ami önmagában is elég meredek, de a kommunista diktatúrát is kiszolgáló Hardy ennél is tovább ment, mindezt ugyanis bukott diktátorok kivégzésének történetein keresztül próbálta megüzenni hallgatóinak.

Vajon elgondolkodtak-e mostanában a zsarnokok személyes sorsán, hogy milyen lett a pályafutásuk vége?

Hát biztos nem olyan, mint amiben ők maguk reménykedtek, vagyis elsősorban a büntetlenségben és a büntethetetlenségben, mert az a vég vagy az a végzet csak-csak utolérte őket” – kezdte a bújtatott kormány elleni uszítást Hardy.

– Vegyük csak sorra, Adolf Hitlert öngyilkossága után a kancellária udvarán egy szőnyegbe csavarva leöntötték benzinnel, és a holttestét elégették. Joszif Sztálin 1953 márciusában a szélütés után órákig haldoklott saját mocskában a Moszkva melletti Kuntsevóban, sokáig nem hívtak hozzá orvost, miközben tettestársai a hatalom elosztásán marakodtak a Kremlben. Nicolae Ceaușescu román diktátort menekülés közben fogták el a feleségével együtt, majd egy rapid tárgyalást követőn egy iskolaudvaron egyszerűen agyonlőtték – sorolta Hardy.

Ezután a Klubrádió főszerkesztő-helyettese a teljesség kedvéért még elmesélte Szaddam Husszein és Kabir Kadhafi kivégzését is, majd rátért a lényegre, és egyértelművé tette, hogy mindez egy csatakiáltás, de még ezt is csak olyan bújtatottan, a bőröd alá bújva, úgy, hogy igazán megfogni se tudd.

Hogy miért mondom el mindezt? Mert ideje szembenézni a valósággal, ugyanis már látszanak a repedések a zsarnokság falain.

Fel kell állni a karosszékből, és tenni a szabadságért, nem csak várni” – üzente Hardy Mihály. Különös paradoxon ez az ő szájából demokrácia idején, ugyanis feltehetően amikor moszkvai tudosítóként tevékenykedett a ’80-as években, valamiért ez nem jutott ez eszébe…

– Úgy látszik, van valami törvényszerűség a zsarnokok pályafutásában, annyi feltétlenül, hogy nem társakkal, hanem pribékekkel veszik körbe magukat. (…) Bukásuk előtt milliók életét teszik tönkre, és saját országukban is pusztítást okoznak – mondta Hardy mint valami napkeleti bölcs, egy párhuzamos univerzumban élve.

– Ahogy a filmekben mondani szokták, minden hasonlóság valóságos személyekkel és eseményekkel kapcsolatosan csak a véletlen műve – célozgatott mondandója végén Hardy.

Viszont ha már a valóságnál tartunk, akkor annyit érdemes megjegyezni, hogy jelenleg demokráciában élünk, és bármennyire is fájhat Hardy Mihálynak, hogy 10 éve jobboldali kormányzás zajlik, ráadásul kétharmados többséggel, ez a magyar emberek akaratát tükrözi. Ezzel szemben az orosz megszállás idején… őket szolgálni, velük egyetérteni pedig hát…

 

(888.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Akcióban a Hálózat – Ismét felfüggesztették a londoni Brexit-tárgyalásokat

Lebuktak: a Momentum ismét a románokat támogatja az erdélyi választáson!