in ,

Gyurcsány totál agyhalott – Általános cenzúrával és káoszkeltéssel kezdené a „demokratikus” kormányzást Gyurcsány (PS-videó)

Elképesztő mondatok Gyurcsánytól

Általános cenzúrával és káoszkeltéssel kezdené a „demokratikus” kormányzást Gyurcsány (PS-videó)

 

 

Újabb kinyilatkoztatásában vizionálta kedden Gyurcsány Ferenc az ellenzék győzelme esetén a jövő héttől visszatérő Nagyon Demokratikus Aranykor eddig a DK boszorkánykonyhájában tökéletesedő alappilléreit, amelyek a tömegek által hőn áhított, bár különösebben nem ismertetett Egyetlen Valódi Rendszerváltást hozhatják el.

Ha a DK öt nap múlva kormányerővé érik, akkor bevezetik a cenzúrát, mert az mégiscsak tarthatatlan, hogy mindenféle szerkesztőségek összevissza írogatnak, közölnek rendszeresen olyan híreket, amelyek nem minden esetben felelnek meg Az Igazi Demokraták Csalhatatlan Ízlésének. Bár Gyurcsánynak kormányfőként is voltak már hasonló ötletei, de az Innováció Demokratikus Hiperhajtóműve nem állt le, mivel a Jóságos Cenzúra immár nemcsak a közszolgálati, hanem a kereskedelmi médiára is vonatkozna.

A keddi kinyilatkoztatáson az nem derült ki, hogy a Fidesszel szimpatizáló újságírók kaphatnak-e lehetőséget bűneik jóvátételére valamelyik Nagyon Demokratikus Átnevelőtáborban, vagy ők automatikusan máglyára kerülnek, ami azonnali, és persze költséghatékony megoldás lehetne. Gyurcsány kedden a médiamunkások előtt kis bemutatót is tartott a sokak számára még el nem sajátított újbeszél-nyelvből, amikor az ismert  tételt, amely szerint „A hír szent, a vélemény szabad”, úgy fordította le: „A tény szent, a vélemény szabad”. A keddi továbbképzés kurzusai között ezúttal nem szerepeltek a prímszámok kérdései. 

Gyurcsány Ferenc, A Legfőbb Demokratikus Alkimista kedden már a Nagyon Demokratikus Aranykor ötödik pillérét is ismertette: ha győzünk, akkor győzzünk nagyon, és ne álljunk meg az országgyűlési választásnál, hanem tartsunk mindjárt egy önkormányzatit is. Ennek a használati útmutató szerint azért lenne értelme, mert így az agyongyötört magyarok végre elkergethetnék a sátáni fideszes polgármestereket, és Igazán Valódi Demokratákat ültethetnének a helyükre. Ha stábunk jól értette, akkor az Igazán Valódi Demokraták azok, akiket Gyurcsány Ferenc annak tart.

Kérdésünkre, hogy egy indokolatlanul előrehozott önkormányzati választás kierőszakolása mögött nem a káoszkeltés szándéka áll-e, A Legfőbb Demokratikus Alkimista azt mondta: nem, a voksolás épp a Nagyon Demokratikus Aranykort hozná el, illetve vissza. Az összevissza írogató sajtó rendbetétele mellett Gyurcsányék Polt Péter felnégyelése közben természetesen Nagyon Demokratikus Ügyészséget is létrehoznának, mert a mostani csak az ellenzéki politikusok üldözésével foglalkozik. Gyurcsány ugyan nem mondta ki, de e mondat közben vélhetőleg eszébe jutott adósa, Czeglédy Csaba.

Lajos balra el, de szerencsére itt van helyette Lajos

Kedden nehéz, egyúttal vidám perceket éltek át az Igazi Demokraták, amikor bejelentette visszalépését a magyarság egyik legnépszerűbb mesehőse, Mindenki Jóságos Bokros Lajosa, aki a Modern Magyarországért Mozgalom elnökeként a DK-s Oláh Lajosnak adta át a stafétát választókörzetében. Bokros szerint így valósulhat meg az említett Egyetlen Valódi Rendszerváltás. Mosolya nem tűnt őszintének, talán előjöttek belőle azok az emlékek, amikor még úgy érezte, hogy Gyurcsány megvezette őt, amikor kiderült:

A Legfőbb Demokratikus Alkimista ugyan megígérte Lajosnak, hogy beviszi az Országgyűlésbe, aztán kiderült, hogy Ferenc ezt legfeljebb turistaként gondolta valamelyik kedvezményes napon. Oláh Lajos, a frissen beállított csere energiájával ecsetelte, hogy Titokzatos Valakik éjszakánként egy lesötétített ablakú, osztrák rendszámú autóval járják a belvárost, hogy letépkedjék a plakátjait, ezen kívül talált egy listát is, amely szerinte a Fidesz választási csalásainak újabb bizonyítéka. Utóbbi miatt feljelentést tett, de a rendőrség – hát persze – nem nyomoz, ezért ő háromszázezer forintos pénzjutalmat ajánlott fel annak, aki kibogozza az ürgebőrbe varrt békaemberek szövevényes történetét.

Kérdésünkre, hogy a nyomravezetői díjnak köze van-e a testvére által vélhetőleg kizárólag tiltott pártfinanszírozásra gründolt offshore cégekhez, Oláh Lajos sértődött nemmel válaszolt, ami egyúttal a Nagyon Demokratikus Sajtóesemény végét jelentette.

Bokros Lajos mosolya nem tűnt őszintének, csak turistaként mehet a parlamentbe Fotó: PS

Fidesz: Soros jelöltjei a települések vezetését is bevándorláspártiakra cserélnék

Gyurcsány Ferenc nyilatkozata megerősítette, hogy ha vasárnap Soros jelöltjei kerülnének hatalomra, akkor káoszt hoznának az országra. Nem csak a kormányba, hanem a települések élére is mielőbb bevándorláspárti embereket akarnak ültetni, hogy velük együtt hajtsák végre a migránsok betelepítését a magyar falvakba és városokba – közölte kedden a Fidesz.

A videót készítette: Csibra Tibor és László Petra

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
(Csibra Tibor, pestisracok.hu)

 

 

Cipősdobozban vitte a pénzt Gyurcsányéknak? – Tanú vallott Czglédy és a DK kapcsolatáról

NE foglalkozzunk a közvéleménykutatásokkal! – Mert kiéneklik a sajtot a szánkból