Támogatás
szombat, október 12, 2024
Támogatás
Támogatás

Gyurcsány: a DK meg fogja többszörözni mandátumai számát (de mégis hogy? A szerk.)

a
0 komment 2 megtekintés
Nem igaz, hogy a közös lista több szavazatot hoz, mint egy legalább öt százalékot elérő párt külön listája, nem ez a győzelem receptje – mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke csütörtökön, tatabányai lakossági fórumán.

A politikus szerint azoknak kell valamilyen együttműködést keresni, akinek nincs meg az öt százalékuk. Kijelentette; “a DK-nak nincs ilyen problémája”. A Demokratikus Koalíció a következő választások egyik legnagyobb pozitív meglepetése lesz, az egyetlen párt, amely meg fogja többszörözni mandátumai számát – fogalmazott. Kulcskérdésnek nevezte, hogy az egyéni körzetekben egy demokratikus jelölt fog-e elindulni a Fidesszel és a Jobbikkal szemben, majd kijelentette: ehhez nem kell “politikatudósnak” lenni, meg kell állapodni a 106 körzetben.

“Aki a mi oldalunkon szakácsnak áll, annak olyan ételt kell főzni, hogy a másik hat-hét demokratikus párt is szívesen elfogadja. Ha valamit nem akarnak megenni kilenc hónapon keresztül, akkor a jó szakács elkezd mást főzni, vagy a többiek majd főznek maguknak” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

Elmondta, azért vonultak ki a Parlamentből, mert a DK szerint nem köthető semmilyen kompromisszum a Fidesszel, ezért a mai hatalom fenntartásában való közreműködésnek még a látszatát ki el kell kerülni. A politikus úgy vélte, egyik párt sem gondolhatja, hogy neki több joga van, ezért a nagyok felelőssége, hogy olyan megoldásokat keressenek, mellyel csapatot lehet építeni.

A DK elnöke leszögezte, csak a többiek másságának elfogadásával, a legkisebb közös többszörös keresésével lehet sikeresen vezetni egy politikai oldalt. “Nem kioktatással, ultimátummal. Aki ezt teszi, lehet, hogy el tud érni kormányváltást. Én ezt sem hiszem, de csöbörből vödörbe fogunk kerülni” – fogalmazott.

A választási törvényről azt mondta, hogy “politikailag tisztességtelen és csapdát állít a baloldali liberális ellenzéknek”, mert ez egy sokszínű világ és szavai szerint “arra kényszeríti őket, hogy egy a tábor, egy a zászló módján viselkedjenek”. A DK elnöke szerint Orbán Viktor sikerének kulcsa, hogy a ’90-es években sokszínű jobboldalt egy nagy táborba gyűjtötte. Hozzátette, most a szabadelvű, demokratikus tábor van feltagozódva. “Ha marad a választási rendszer, a vége ennek is az lesz, hogy ezek egymásra találnak. Nem tudom, hány ciklus kell hozzá” – mondta Gyurcsány Ferenc.

MTI
fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.