Támogatás
kedd, március 25, 2025
Támogatás
Támogatás

Futóbolondok: Magyar György legszívesebben leváltaná a magyar választókat – Videó

0 megjegyzések 2 megtekintés

Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke és Magyar György, ügyvéd volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége. 

A műsorban a gyurcsányista ügyvéd kifejtette, hogy szerinte az időközi választás eredményeiből nem lehet tanulságot levonni, mivel alacsony volt a részvétel. Lendvai Ildikó úgy fogalmazott, hogy „kiveri a szemét” a választás óta megfigyelhető azon tendencia, melyből kirajzolódik, hogy

a kormányoldal erősödött, az ellenzék pedig gyengült.

A választással kapcsolatban Magyar György elmondta, hogy az ellenzéknek taktikát kell váltania, mert, ha így folytatják, akkor „eláshatják magukat”. Az ügyvéd azt is elmondta, hogy szerinte a baloldali politikai palettán alkalmatlan politikai karakterek vannak. Az „ellenzékváltásról” elmondta, hogy szerinte nem a politikusokat kell leváltani, hanem az embereket kell meggyőzni.

Erre reagálva humorosan Lendvai Ildikó is megszólalt: „ Azt hittem azt mondod, hogy a választókat váltsuk le”. Majd Magyar György elmondta:„ Azt is lehet, az se rossz, csak hát

Hofi megmondta, hogy nekünk egy csürhénk van, és egy csőcselékünk”. 

A beszélgetést az alábbiakban tekintheti meg:

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.