Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Friss! Cseh Katalinék uniós botránya miatt több helyszínen is házkutatást tartott a NAV

0 megjegyzések 40 megtekintés

Mint ismert, az uniós botránnyal 2021 nyarán, az Anonymus álarcos alak leleplező anyagai után kezdett foglalkozni a sajtó, az adóhatóság pedig költségvetési csalás gyanújával indított nyomozást. A nyilvános adatok alapján ugyanis a lap szerint arra lehetett következtetni, hogy a Cseh Katalinék családi vállalkozásához köthető céghálózat tagjai bűncselekménygyanús körülmények között pályáztak és nyertek el 4,8 milliárd forintot. A NAV szakemberei áttekintették a nagyjából fél tucat gazdasági társaságból álló hálózat elmúlt években benyújtott uniós tendereit. Ezek után a nyomozók megállapították, a vállalkozások összehangoltan pályáztak uniós és hazai pénzekre.

 

Több esetben azonos volt a cégek székhelye, fióktelepe, ügyvezetője, de nemegyszer egyezés mutatkozott a beszállító személyében és a projekt megvalósításának helyszínében is.

 

 

A pályázatokban úgynevezett holografikus eszközök, illetve technológiák szerepeltek. Utóbbi elem meglehetősen lényeges, hiszen az adóhatóság munkatársai azt valószínűsítik, hogy a hálózat cégei tíz pályázaton legalább részben ugyanazzal a fejlesztéssel vettek részt. A nyomozók feltárták: két pályázatnál azonos eszközbeszerzés történt, s többször ugyanazokat a számlákat tüntették fel az uniós pénzek felhasználásának igazolására.

MÁR VAN KÉT GYANÚSÍTOTT

2022 őszén a NAV egy személyt kihallgatott az ügyben, akit félmilliárdot meghaladó adócsalással gyanúsítanak. Az illető korábbi információink szerint a Cseh család cégéhez kapcsolható egyik vállalkozás tisztségviselője, akinek az érdekeltségeinél a nyomozó hatóság milliárdos értéket meghaladó vagyont is lefoglalt. Később a nyomozók újabb gyanúsítottat „szólítottak meg”, a férfiról azt lehet tudni, hogy a korábban meggyanúsított tisztségviselő bűnsegédje lehetett.

A határokon átnyúló adócsalási ügyben a magyar hatóság több külföldi jogsegélykérelmet is kibocsátott már. A megkeresett országok közé tartozott Litvánia, Lengyelország és Csehország is. A válasz mindhárom országból megérkezett, a cseh jogsegély kiértékelése már megtörtént, a litván és lengyel választ pedig még elemzi a hatóság.

 

(Pestisracok.hu)

 

 




 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!


 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.