in ,

Felmérés készült, a magyarok válaszoltak: a magyarok többsége szerint az előválasztás színjáték

A magyar felnőtt társadalom 42 százaléka szerint a baloldali előválasztás végeredményét már előre ki lehetne hirdetni, és csupán a válaszadók 30 százaléka mondta azt, hogy valós versenyről van szó

A magyar felnőtt társadalom 42 százaléka szerint a baloldali előválasztás végeredményét már előre ki lehetne hirdetni, és csupán a válaszadók 30 százaléka mondta azt, hogy valós versenyről van szó – derül ki az Alapjogokért Központ aktuális közvélemény-kutatásából. A felmérésből az is kirajzolódik, hogy Karácsony Gergelyt a magyarok kétharmada nem szeretné miniszterelnöki pozícióban látni.

A jogi elemző- és kutatóintézet megjegyzi, hogy a 18 évesnél idősebbek véleménye alapján a szeptember végén induló, baloldali pártok részvételével zajló miniszterelnök-jelölti casting hitelessége komoly problémákkal küzd. A legtöbb választókorú relatív többsége szerint (42 százalék) ugyanis MÁR MOST LÁTSZIK, HOGY NEM VALÓDI VERSENYRŐL VAN SZÓ, HANEM SOKKAL INKÁBB A PÁRTVEZETŐK KÖZÖTTI HÁTTÉRALKURÓL.Összességében tehát elmondható, hogy Gyurcsány Ferenc befolyása ismert a választók előtt. Ezt erősíti a tény, miszerint az elmúlt hetekben a különböző baloldali pártok egymás javára léptetik vissza jelöltjeiket választókerületi szinten, kizárva a széleskörű megmérettetés lehetőségét. Emiatt sem meglepő, hogy csupán tízből három válaszadó (30 százalék) mondta azt, hogy az előválasztás kormányfő-jelöltről döntő része valódi verseny lenne.

Kevésbé volt megosztott annak kapcsán a magyar társadalom, hogy a miniszterelnök-jelölti előválasztáson induló Karácsony Gergelyt szeretné-e kormányfői pozícióban látni. A megkérdezettek mindösszesen 13 százaléka (1 millió fő) szeretné, ha egyszer Budapest jelenlegi főpolgármestere lenne a kabinet vezetője, 67 százalékuk azonban – 5,4 millió magyar választó – nem szeretné őt ebben a pozícióban látni.

 

 

(origo.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Teljes kudarc Kamu Geri élő bejelentkezése – Az első próbálkozást törölni kellett, de a vadhajtasok.hu lementette – Videó

Fokozódik a nemzetközi helyzet – Oroszország nem tartja többé baráti államnak az Egyesült Államokat és Csehországot