Mecsetet építenek Regensburgban, aminek egy 21 méter magas minaret is a része lesz.
A mecsetet a Török Iszlamista Vallási Intézmények Uniója (DITIB) építteti. A szervezet 900 németországi vallási közösséget fog össze, és közvetlenül a török állami vallásügyi hatóság irányítása alatt áll. Mintegy 600 milliárd forintos költségvetése meghaladja számos minisztérium, például a német külügyminisztérium büdzséjét, és 120 ezer munkatársat foglalkoztat.
Nagyjából 970 olyan hitszónok dolgozik a DITIB hálózatához tartozó németországi mecsetekben, akiket a török állami vallásügyi hatóság küldött az országba. A szervezet feladata az iszlám egy konzervatív szunnita válfajából és a török nyelvből álló pántörök önazonosság terjesztése és erősítése. A politika és a vallásos kultúra határai azonban esetenként összemosódnak.
A tüntetők az iszlám valláshely tervezett helyén 26 fehér keresztet helyeztek el, amire a 2016-os brüsszeli iszlamista terrortámadások áldozatainak neveit írták fel. A történtek miatt a szervezet feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen. A vád szerint a tüntetés iszlamofób volt és a békés együttélés megzavarása alkalmas tettnek minősül. A szervezet azt szeretné, ha a rendőrök jobban odafigyelnének, hogy ne fordulhasson elő még egyszer efféle „támadás”.
Az építési projektet január végén hagyták jóvá a hatóságok.
Az AfD parlamenti képviselője, Martin Sichert is kritizálta az újabb mecset építésének tervét. Szerinte mindenki rosszul cselekszik, aki azt hiszi, hogy a muszlimok valaha el fogják fogadni a homoszexuálisokat, vagy egyenlő módon fognak bánni a nőkkel, ezért ideje lenne a naivitásból felébredni, hogy az eddig felépített toleráns német társadalom ne essen szét.
(forrás: Tóth Dalma, 888.hu)