Támogatás
péntek, október 4, 2024
Támogatás
Támogatás

Thürmer Gyula: A migrációt meg kell állítani! Omladoznak Európa falai

a
0 komment 0 megtekintés

 

Az EU jelenlegi formájában nem lesz működőképes, ezek a falak már omladoznak, jómagam nem szívesen költöznék ebbe az európai házba – mondta a Demokratának adott interjújában Thürmer Gyula.

A Munkáspárt vezetője hozzátette, az EU-t újjá kell szervezni, és valóban a népek, a független országok demokratikus közösségét kell megteremteni. A bevándorlás kapcsán hozzátette, az EU gazdag országai, a belgák, franciák, németek a saját sarukat akarják ránk önteni, hogy oldjuk meg azt, amit ők képtelenek.

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke a Demokratának adott szerdai interjújában arról beszélt, nagy bajban lehetnek Karácsony Gergelyék, ha összefogtak az Európai Baloldal elnevezésű párttal, utóbbi ugyanis csak abból él, hogy mindig odacsapódik valakihez. Arról is beszélt, a Munkáspárt kész összefogni bármelyik párttal, amelyik tenni akar az emberekért, ugyanakkor ez az MSZP és a Karácsony Gergely fémjelezte szövetségre nem igaz.

Arról is beszélt, megijedt, amikor kiderült, hogy Botka László lenyúlta a „fizessenek a gazdagok!” szlogenjüket. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az MSZP ezt mára teljesen kihagyta a programjából Botka lemondása után, ráadásul Gyurcsány is kijelentette, amúgy sem lehet olyat mondani, hogy fizessenek a gazdagok. Thürmer Gyula hangsúlyozta, erkölcsi értékeink is azt követelik, hogy fizessen, aki gazdag, de mivel nincs miből osztogatni, a gazdagokat kell megadóztatni, mégpedig a Munkáspárt szerint 45 százalékos vagyonadóval.

AZ EU ORSZÁGAI RÁNK ÖNTENÉNK, AMIT KÉPTELENEK MEGOLDANI

Thürmer Gyula az interjúban elmondta, a DK nem tekinthető semmilyen értelemben baloldalinak, egy abszolút liberális párt, amely az Európai Unió és Soros György elkötelezettje, annak a felfogásnak a hívei, hogy döntsön el mindent a piac. Ebben a rendszerben ugyanakkor csak az jár jól, akinek van pénze, akinek nincs, az éhenhal. Ezt érvényesítenék az egészségügyben és az oktatásban is. A Munkáspárt elnöke szerint a migráció korunk egyik nagy problémája, amelyet nem Magyarország idézett elő, hanem a vezető tőkés országok azzal, hogy kizsákmányolták a közel-keleti országokat, megdöntötték az ottani rendszereket. Véleménye szerint a migráció folyamatát meg kell állítani, mégpedig ott, ahonnan a probléma jön. Thürmer szerint az EU-nak nem bennünket meg a lengyeleket kellene kioktatni, hanem pénzt kellene küldenie a probléma forrásához. Úgy fogalmazott,

az EU gazdag országai, a belgák, franciák, németek a saját sarukat akarják ránk önteni, hogy oldjuk meg azt, amit ők képtelenek. Ez így nem megy.

OMLADOZNAK EURÓPA FALAI

Thürmer Gyula ugyanakkor arról is beszélt, az EU-ban a migráció és kvóta kérdése csak a jéghegy csúcsa, a Visegrádi Négyek és az Unió között nemcsak a bevándorlás kérdésében van vita, hanem a jövővel kapcsolatban is. Hogy centralizált, németek, franciák által vezetett uniót akarunk, vagy egy olyat, amely valóban a népek közössége. Úgy fogalmazott, „az EU jelenlegi formájában nem lesz működőképes, ezek a falak már omladoznak, jómagam nem szívesen költöznék ebbe az európai házba. Az EU-t újjá kell szervezni, és valóban a népek, a független országok demokratikus közösségét megteremteni”.

Az Európai Egyesült Államok kapcsán arról beszélt, szerinte az éppen Európa hagyományai miatt nem valósítható meg. Mint kifejtette, „az Európai Egyesül Államok jelszava nem más, mint a német és a francia tőke által irányított, centralizált európai birodalom megteremtése.” Megjegyezte, mi nem akarunk újból egy birodalom részei lenni. Arról is beszélt, a határon túl élő magyarok nem tehetnek arról, hogy elcsatolták ezeket a területeket, a Munkáspárt ezért kiáll az autonómiatörekvések ügye mellett, az azonban nem biztos, hogy ezt Európában el lehet érni, erre utal Spanyolország példája is.

Arról is beszélt, a Fidesz szerinte nem adott eleget vissza az embereknek, hiába hozott sok jó döntést. A jó munkához kellő bérezés kell – tette hozzá. Thürmer Gyula elmondta, ők kétszázezer forintos, adómentes minimálbért vezetnének be, és százezer forintos alap nyugdíjat. Megjegyezte azt is, az MSZP-t kivéve az összes baloldali pártot előzik Facebook-követőik számában, ami azt mutatja, „van igény ránk, és vannak fiataljaink, akik ezt csinálják”.

A teljes interjút a Demokrata szerdai számában olvasható.

Forrás: Demokrata; fotó: facebook.com

(forrás:pestisracok.hu)

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.