in ,

Fegyőr beégett! Fegyőr haverja Romániában nulla megyében nyert, míg Kelemen Hunor kettőben!

Fegyőr egy nemzetáruló

A romániai államelnök-választás vasárnap megrendezett első fordulójának végeredménye alapján kijelenthetjük, hogy a liberális Momentum Mozgalom testvérpártjának, a centrista USR-PLUS pártszövetségnek a jelöltje – és társelnöke -, a súlyos korrupciós botrányba keveredett Dan Barna katasztrofális vereséget szenvedett, a szavazatoknak még a 15 százalékát sem szerezte meg. Barna pontosan nulla darab romániai megyében és fővárosi kerületben „győzött”.

A Momentum elnöke, Fekete-Győr András közben a közösségi oldalán mosakszik, és sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a közel 6 millió euró uniós támogatás lenyúlásával gyanúsított román barátja nem jutott be a második fordulóba. „Természetesen” a Dan Barna elleni gyanúsítgatásokról ezúttal sem ír egy szót sem. A vereség miatt az USR-PLUS pártszövetség másik társelnöke, a szélsőjobboldali múltú, a 90-es években magyarellenes politikai szervezetekben is vezető szerepet vállaló Dacian Cioloș pellengérre állította Barnát.

 

A romániai elnökválasztás első fordulóját nagy többséggel, Klaus Iohannis eddig államfő, a nemzeti liberális PNL jelöltje nyerte meg, 37,79 százalékos eredménnyel. A második Viorica Dăncilă frissen megbuktatott szociáldemokrata (PSD) kormányfő lett, 22,32 százalékkal.

Ők ketten jutottak be a november 24-i második fordulóba.A Központi Választási Iroda (BEC) szerint az adatok feldolgozottsága 98 százalékos. A hazai szavazatokat már teljes egészében feldolgozták, míg a diaszpórában a voksok feldolgozottsága 94 százalékon áll.

 

Az erdélyi magyarság jelöltje, az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor hatodik lett, 3,88 százalékkal. Ha ebből leszámítjuk a romániai diaszpórában leadott szavazatokat, akkor 4,14 százalék Kelemen eredménye.

Amióta külön tartják Romániában az államelnök-választást a parlamenti választásoktól – tehát 2009 óta –ez a legjobb eredménye az RMDSZ-nek.

 

 

A választás legnagyobb vesztese egyértelműen a Momentum Mozgalom román testvérpártja, a centrista USR-PLUS pártszövetség,amelynek jelöltje, Dan Barna a leadott szavazatok alig 14,95 százalékát szerezte meg.

 

Ezzel az „eredménnyel” Barna elvesztette azon lehetőségét, hogy bekerüljön a második fordulóba, igaz, nem is volt olyan közvélemény-kutatás, amely azt jelezte volna előre, hogy erre lett volna bármi esélye is a súlyos korrupciós botrányba keveredett politikusnak, aki ennek ellenére folyamatosan ezt sulykolta pártja szimpatizánsainak körében.

Ha leszámítjuk a diaszpóra voksait, akkor még siralmasabb a kép Barnára nézve,Romániában ugyanis csak 14 százalékot kapott.

Barna a kampányban folyamatosan arról beszélt, hogy legalább a diaszpórában képes lesz nyerni, de ez sem jött össze neki. Ugyan jobban szerepelt a diaszpórában, mint Romániában, de ez is csak a szavazatok 27,64 százalékát jelente, míg Iohannis toronymagasan nyert a külföldön dolgozó romániaiak körében, 52,83 százalékkal.

A 2019. május 26-i európai parlamenti választáson az USR-PLUS 22,36 százalékot szerzett, ezzel a harmadik politikai erő lett, alig lemaradva a második helyezett PSD-től, amely akkor 22,5 százalékot kapott.A visszaesés alig fél év leforgása alatt tehát több mint 7,5 százalékos!

A Fekete-Győr András által győzelemre esélyesnek állított Dan Barnaa negyvenegy megyéből pontosan nullában „nyert”, míg Kelemen Hunor kettőben, nem meglepő módon a két magyar többségűben, azaz Hargita és Kovászna megyékben.

(origo.hu)

Kamu Geri a hajókat és a dízel autókat is kitiltaná Budapestről – Gratulálunk!

Hoppá! A Néppárt már közeledne Salvinihez