Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Ezt durván bebukta az ellenzék – Az Európai Bizottság nem lát okot, hogy eljárjon a magyar szükséghelyzeti törvény ügyében

0 megjegyzések 3 megtekintés

Hiába lázított az ellenzék ezúttal is, diktatúrát kiáltva és hiába szervezték meg a nemzetközi nyomásgyakorlást is, az Európai Bizottság nem látja okát, hogy eljárást indítson Magyarország ellen a szükséghelyzeti törvény miatt – mindezt ráadásul a Die Welt című német lap címlapon hozza – vette észre a Mandiner.

A Die Welt „Ideiglenes felmentés Magyarországnak” címmel hozza a sztorit. Ezzel még csak az első etapon vagyunk túl – mint fogalmaznak, a Bizottságnak van terve a háttérben, és nyilván a hazai ellenzék is tesz majd az ügyünk “érdekében”. Donáth Annára, Cseh Katalinra, Gyurcsánynéra vagy Ujhelyi Istvánra bizton számíthatunk – ők azok, akik örömmel tüsténkednek, ha egy kis mószerolásra adódik lehetőség.

A Mandiner a német lap cikke alapján azt írja, a Bizottság jogi szakértői az érintett uniós tagállamok szükséghelyzeti törvényeinek vizsgálata után arra a következtetésre jutottak, hogy Magyarország esetében nincsenek kifejezett „kiindulópontok” a demokratikus alapjogok megsértéséhez, és ezért nem szükséges, hogy a Bizottság közvetlenül ellenintézkedésekkel éljen. Azt azért megígérték, hogy rajtunk tartják a szemüket, mert aggódnak a magyarországi szükséghelyzeti jogalkotás miatt; nyomon fogják követni, hogy a kormányunk hogyan ülteti a gyakorlatba a speciális jogalkotási lehetőséget. Állítólag a rémhírterjesztés miatt törvénybe iktatott szankciók homályosan vannak megfogalmazva, és ezért ezt is meg kell figyelni – állítják magasan informált körök a Bizottságtól.

A Mandiner megjegyzi, hogy a Die Welt vezető kommentátora, Jacques Schuster „Autoriter kísértés” című véleménycikkében szintén címlapon, a kelet-közép-európai demokráciák alattomos bomlásáról ír, ami állítólag évek óta zajlik. Magyarországon és Lengyelországban például már régóta megfigyelhető, hogy olyan intézményt gyengítenek, amelyek a nyílt társadalmakban fékezik a kormányon lévők hatalmát. Schuster meggyőződése, hogy Montesquieu hatalommegosztásának elve a PiS és a Fidesz számára csak a nyugati puhányság kifejezése, a demokratikus kompromisszumra való törekvés pedig a felvilágosodás fétise. A koronaválságot arra használják, hogy ezt a beállítottságot még gátlástalanabbul éljék ki. Rögzíti, hogy ha van esély a nyílt társadalomhoz való visszatérésre, akkor annak a kelet-közép-európai államokból kell érkeznie. Épp ezért szerinte bölcs a bizottság döntése, hogy most nem indítanak eljárást, hanem kivárnak, figyelnek, és majd akkor lépnek közbe, ha nincs más lehetőség.

(pestisracok.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.