Támogatás
vasárnap, március 23, 2025
Támogatás
Támogatás

Ezért verekedtek össze az ellenzéki politikusok Gyálon

0 megjegyzések 24 megtekintés

A “gránitszilárdságú” ellenzéki összefogás tagjai továbbra sem igazán bírják egymást. Erről tanúskodik az is, hogy a baloldal gyáli lakossági fórumán egy DK-s politikus megütötte a közös jelöltjüket. Hegymegi István az Indexnek adott interjújában fejtette ki, hogy miért ment neki koalíciós partnerének, a képviselő szerint az ellenzék “gátlástalan szélhámosokat” juttatna a parlamentbe. Nem tudunk vitatkozni.

Nem tudom tudomásul venni, hogy a NER mindenáron való leváltásának leple alatt, azt kihasználva gátlástalan szélhámosok jussanak a parlamentbe – mondta az Indexnek adott interjújában Hegymegi István gyáli DK-s önkormányzati képviselő, aki nemrég azzal került a hírekbe, hogy megütötte az egyéni választókerületben induló közös jelöltet egy kampányrendezvényen, melyen Dobrev Klára is felszólalt. Szerinte az általa megütött Fricsovszky-Tóth Péter egy “közönséges gazdasági szélhámos”, akiről nekik annyit mondtak, hogy Márki-Zay Péternek különösen fontos, hogy őt indítsák a vecsési központú egyéni választókerületben áprilisban.

 

Az interjúban arról is beszélt, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje Amerikában ismerte meg Fricsovszky-Tóth Pétert, aki egyébként hangoztatja, hogy hiába indult az előválasztáson jobbikos jelöltként, nem fog beülni Jakab Péterék frakciójába. Hegymegi elmondása szerint nem a jelölt pártjával van gondjuk, hanem a személyével, arról is beszámolt, hogy ezt Gyurcsány Ferenccel is tudatták, többen állítása szerint a Demokratikus Koalícióból is kiléptek, amikor érzékelték, hogy a Gyurcsány-párt nem tesz semmit a jelölt elmozdításáért.

A jelöltnek egyetlen iskolai végzettségét, még egy érettségit sem sikerült dokumentumokkal igazolnia, pedig többször is kértük erre. A cégügyei viszont nagyon zavaróak voltak. A könyvelők azt mondták ezekre, hogy minimum botrányosak. Az ügyvédeink szerint pedig nyilvánvalóan cégfantomizációról volt szó

– fejtegette a DK gyáli politikusa, aki azt is elmondta, hogy Fricsovszky-Tóth átvilágítását egy helyi jobbikos politikus intézte az előválasztáson való indulása előtt, aki szűk körben elmondta, hogy a jelölt személye aggályos, nem javasolja egyéniben indítani. Hegymegi utalt rá, hogy ennek a jobbikosnak jelenleg biztos befutó helye van a baloldal listáján, ami alapján valószínűleg Sas Zoltánról lehet szó, akiről korábban mi is megírtuk, hogy 2018 után még a Jobbikból is kilépett, majd visszalépett Jakabék pártjába. 

 

 

(pestisracok.hu)

 

 

Add tovább!

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.