in ,

Ezek ugyanazok – Húha, tudja ezt valaki követni? Gyurcsányista vezetésű kerületnél landolt a Jobbikból a Momentumba távozó egérfejű Stummer János

Megtudtuk: a Jobbik korábbi országgyűlési képviselője, a jelenleg a Momentumban politizáló Stummer János a DK vezette 18. kerületben kapott állást az önkormányzatnál.

Megtudtuk: a Jobbik korábbi országgyűlési képviselője, a jelenleg a Momentumban politizáló Stummer János a DK vezette 18. kerületben kapott állást az önkormányzatnál. 

 

DK-s vezetésű kerületben landolt az immáron momentumos színekben politizáló Stummer János – tudta meg a Mandiner.

Stummer azután hagyta ott a Jobbikot, hogy a mozgalom tisztújító kongresszusán Jakab Péter kihívójaként elindult az elnöki pozícióért, azonban nem tudott maga mögé állítani elég támogatót. Ezt követően azt írta, nyilvánvalóvá vált számára, hogy „az a politikai közösség, amelynek az utóbbi 13 évben tagja és építője volt, nem azon az úton kíván tovább haladni, ami hazája jövője szempontjából üdvös”.

Arra utalt, hogy a Jobbik letért a jobboldali, polgári irányvonalról, ezért egyértelműen Jakabot okolta.

Majd fél évvel a kilépése után Stummer visszatért: ezúttal a Momentum színeiben.
A párt vezetői hangsúlyozták, mindenkit várnak, aki képes szövetségben gondolkodni, és a „fényt választja árnyék helyett”. Szerintük a kormányváltás egy nehéz, hosszú folyamat, a Momentum azonban nem fog hazudni a választóknak.

Az ismét Budapesten ténykedő politikus pedig azt írta, azért választotta Gelencsér Ferencéket, mert itt értik, „hogy ennek az országnak a valóságos helyzetéről, lehetőségeiről és kilátásairól őszintén érdemes csak beszélni”. Csakhogy eközben a Jobbik visszatáncolt jobbközépre, de ezt ő már nem várta meg.

 

 

Visszatérve Stummer új pozíciójára, érdeklődtünk nála, meg tudja-e erősíteni az értesüléseinket, de a politikus a Momentum sajtóosztályához irányított minket, megjegyezve: rajtuk múlik, kapunk-e egyáltalán válaszokat a következő kérdésekre:

Vagyis, hogy tényleg a 18. kerületi önkormányzatnál kötött ki újdonsült politikusuk?
Valóban a kerületi jobbikos alpolgármester, Makai Tibor mellett dolgozik párttársuk?
Amennyiben ez így van, mit szólnak ehhez a Momentumban?
Arra is kíváncsiak voltunk, mennyit kereshet Stummer az önkormányzatnál?
Hasonló kérdéseket tettünk fel az önkormányzat sajtóosztályának és a jobbikos alpolgármesternek is, hozzátéve azt is, ki hívta Stummert a hivatalhoz, s hogy ott milyen munkát vállalt a politikus?

Megkereséseinkre csupán Makaitól érkezett egy igen szűkszavú válasz. Szó szerint idéznénk:

„Jók az értesüléseik, Stummer János valóban a 18. kerületi önkormányzatban dolgozik. Munkájával a magunk részéről maximálisan elégedettek vagyunk.”
Nem derült ki továbbra sem, tehát, hogy az egykori jobbikost ki hívta a DK-s kerületbe, hogy Stummer Makai mellett dolgozik-e, milyen munkakörben, s hogy a politikus mennyit keres.

Átigazolási szezon
Az önkormányzati választások közeledtével mozgolódások indultak az ellenzéki pártokon belül. Úgy tűnik, a DK és a Momentum is óriási energiát fektet politikusok átigazolásába. Előbbi erőt fitogtat, utóbbi pusztán állva szeretne maradni.

A Gyurcsány-párt például minap jelentette be, hogy Szücs Balázs erzsébetvárosi alpolgármester immár őket erősíti, nem a Párbeszédet. Déri Tibor időközben a DK-val szavaz a Momentum helyett. Korábban pedig két városvezető is elhoztak a szocialistáktól: az óbudai Kiss Lászlót, illetve a 18. kerületi Szaniszló Sándort. Gelencsérék most átültették Stummert a Jobbikból, azonban információink szerint ezt nem mindenki értékelte a Momentumon belül.

A momentumos pártvezért egyébként is rengeteg kritika éri. Legutóbb az Amerikai Népszava szállt bele: „teljes erővel halad a Momentum »harmadik utas« kódolt fasizálódása a pártelnök vezetésével. (…) Gelencsér Ferenc a csurkista MDF-et támogató családból származik, aki Orbán Viktor egyik lelkes híve volt, akit saját elmondása szerint a 2006-os puccskísérlet indított a politika felé, méghozzá a puccsisták oldalán”.

 

 

(Nagy Gábor, mandiner.hu)

 

 



 

 

 

 

További híreink:
Már 600 ezren látták! Ilyet se látni gyakran: elbűvölő grúz lányok énekelnek magyar népdalt (VIDEÓ)Fontos információ ☝️ – Akkor marad a benzinárstop, ha érkezik orosz olajPolitikai hullák – Bekrepált Jakab Péterék mozgalommá alakulása, messze még a (nép)pártosodásA balmédia még mindig hallgat – Deák Dániel: már 5 órája leleplezték a balliberális oldal hazugságait a külföldi finanszírozás kapcsánSzánalmas baloldal – Megszületett a baloldali mocsárban a válasz a dollárbaloldalra: elkezdtek „rubeljobboldalizni”Hivatalos: nem emelkedtek jelentősen a rezsiköltségek 🤑Kovács Zoltán bekeményít 💪 : szégyen, amit a magyar baloldal művel az EU-s források ügyébenPolitikai hullák – Röhögjünk együtt: Maki Zaj bejelentette, hogy új pártot alapít 😁Pilhál az ex-cenzor Lendvai Ildikóról: kacaj az elfekvőbőlBayer Zsolt: a magyarországi baloldal lelki igénye a hazaárulás és valamely külföldi nagyhatalom talpnyalásaHont kimondta a lényeget egy interjúban: erre az ellenzékre semmi szükség nincsen – VideóNovák Katalin: itt van velem lélekben tizenötmillió magyar emberElemző: a béke magyar államérdek – Novák Katalin kijevi látogatásával ezt a gondolatot szimbolizáltaBréking! Guruló dollárok – Philip borítja a bilit, ezért börtönbe kerülhetnek egyesek – VideóMár több, mint 100 ezer magyar látta – Orbán beugrott egy virágboltba ádventi koszorúért (videó)

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

Agyhalál és sivalkodás – Die Presse: Magyarország féktelenül csúszik tovább az autokráciába – Aha, 12 éve folyamatosan – Hány év kell, hogy odaérjünk?

Ez ellen tiltakozott Kamu Genya – A Magyar Zene Háza elnyerte az egyik legrangosabb amerikai építészeti díjat