in , ,

EZEK SVÁJCBÓL is kaptak pénzt! Baromi nagy a botrány – Az eddig ismertnél is több dollár érkezett a baloldalhoz, és nem csak mikroadományozóktól – derül ki a titkosítás alól feloldott jelentésből

A Nemzeti Információs Központ tájékoztatásából kiderült az is, hogy Amerikán kívül Svájcból is kapott közel 1 milliárd forint támogatást az Ezalényeg nevű propagandaoldal.

Január közepén új lendületet kapott a 2022 őszén kirobbant baloldali kampányfinanszírozási botrány ügye. Múlt hét pénteken Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető kezdeményezte a vonatkozó nemzetbiztonsági jelentés titkosításának feloldását.

A magyar választások befolyásolására több pénz érkezett külföldről, és egyre inkább tisztul a kép a hazai baloldali és liberális szereplőket illetően is” – írta Kocsis, hozzátéve, hogy reméli, „hamarosan mindenki számára elérhető lesz a jelentés, hiszen az ország szuverenitását durván sértő, példátlan akcióról van szó, amelyről minden magyarnak joga van tudni.

Ismert: Márki-Zay Péter először augusztusban, egy Magyar Hang-podcastban beszélt arról, hogy Amerikából finanszírozták a baloldal választási kampányát. Először még csak százmilliókról volt szó, de novemberre kiderült:

mintegy 3 milliárd forintnyi amerikai dollár érkezett a Korányi Dávidhoz köthető Action for Democracy-n keresztül.

Márki-Zayék végig arról beszéltek, hogy nem a parlamenti választás kampányára, hanem a politikai kultúraváltásra gyűlt össze ez a jelentős összeg a magyar állampolgársággal rendelkező mikroadományozóktól, Rákay Philip november végén egy videós posztban cáfolta mindezt. A médiaszakember bizonyítékai szerint Korányiék egyértelműen az országgyűlési voksolásra hivatkozva kérték a dollárokat – csatatérállamként állították be Magyarországot és sorsdöntőnek minősítették az áprilisi választásokat –, s mindössze tizenegy adományozás történt, a donoroktól pedig nem kértek az állampolgárságukra vonatkozó igazolást. Az AfD vezetője ezt követően is azt állította, többezres nagyságrendű támogató állt a szervezet mögé. „A nagy leleplezésként tálalt screenshot a több százból egyetlen kampány egy kiragadott pillanatban való állapotát mutatja csak, semmit nem mond az összképről” – nyilatkozta.

Ilyen előzmények után oldották fel a Nemzeti Információs Központ titkosított tájékoztatását. A dokumentum pár órája vált elérhetővé az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának honlapján.

A jelentésből kiderül: a Korányi-féle Action for Democracy által folyósított összeg nagyjából 160 millió forinttal magasabb az eddig nyilvános utalások szaldójánál.

A végösszeg eszerint 3 milliárd 174 millió forint.

Ennek 58 százalékát Márki-Zay Péter Mindenki Magyarország Mozgalma kapta meg.

 

A másik újdonság, ami kiderül a jelentésből, hogy az EzaLényeg nevű lejáratóportál működtetője,  az Oraculum 2020 Kft.az Action for Democracy által utalt 1 milliárd 82 millió forint mellett egy másik forrásból is is kapott hasonló nagyságrendű összeget, 887 millió forintot. Az adományozó egy svájci alapítvány volt, amely öt részletben küldött támogatást – egyelőre azt nem tudni, hogy miből és honnan.

Az utalások 2021 szeptembere és 2022 feruárja között, tehát az előválasztás és a választási kampány idején valósultak meg.

A jelentés továbbá megkérdőjelezi, hogy valóban a diaszpórában élő magyarság adományait utalta volna tovább az AfD, ahogy azt Korányiék állítják. Az AfD bejegyzési dokumentációját ugyanis csak 2022 március 9-én nyújtotta be Korányi Dávid és Christopher Maroshegyi az illetékes New York-i hivatalnál:

tehát úgy kezdeményeztek többszázmilliós utalásokat, hogy hivatalosan még nem is létezett a szervezetük.

A bejegyzési dokumentáció során Korányiék jelezték, hogy nagyösszegű ( 25 ezer dollár feletti) utalások is érkezni fognak a számlájukra, ami – az időközben ismertté vált alacsony adományozószám miatt – megkérdőjelezi, hogy az AfD mikroadományozókra építette volna pénzügyi forrásait – írják.

Hozzáteszik: megállapítható az is, hogy az AfD mögött az amerikia Demokrata Párthoz közvetlenül kapcsolható személyek állnak. A nyilvántartásba vételnél eljáró ügyvédi iroda is deklaráltan ezek közé tartozik, olvasható a dokumentumban.

 

(mandiner.hu)

 

 

 

 

További híreink:
Puzsér Róbertnek nincs joga megszólalnia a közéletben, amíg elnézést nem kér a budapestiektől – Ezért kéne elnézést kérniAgyhalál: Csintalan Sándor szerint Nagy-Magyarország nem létezett soha – Akkor Csintalan Sándor sem létezikAz EU-s korrupció óta Feriné totál eltűnt – Vajon mi a csicskulás oka? Hova tűnt a bolgár nő?Baj van libernyákéknál: egyre közelebb ér a brüsszeli korrupciós botrány Gyurcsánynéhoz – VideóAki akkumulátorgyárral rendelkezik, az tud nagy mennyiségben gyártani, így azé lesz a jövő – VideóKöhög a bolha – A románul beszélő román Fegyőr nekiment SzijjártónakMegszólalt a DK ifjúsági mozgalma – A Momentum vezére ledobta az ékszíjat: azonnal szüntessék meg az árstopokat!Guruló dollárok: Varga Judit tájékoztatást kért az EB-től arról, együttműködött-e a testület az Action for DemocracyvalSzijjártó helyretette az eddigi legsilányabb amerikai nagykövetet – VideóEz a csávó miért nincs még börtönben?!?!?! Nem engedi el Újbuda Czeglédy CsabátA kormány ezt is elintézi: kifizeti a Dunaferr dolgozóinak bérét a következő 6 hónapban – VideóFelszólítjuk Karácsony Gergelyt, hogy azonnal minden hídról tiltson ki minden autót Budapestről! Legyen bátorEz egy hülye: Kamu Genya: gyorsabb és kiszámíthatóbb a közlekedés, mióta nem enged autósokat a LánchídraBaloldal: ne legyen semmi! Ne épüljön semmi, sehol, soha!Megadja eléggé nekiment Puzsérnak – Puzsér új vallást talált magának, a nyugatizmust

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

„Páncélautó, igen!” – a nagy Leopard-vita egy Bud Spencer-jelenetben összefoglalva – Videó

Kis magyar wokeizmus: betiltja az MLSZ a Nagy-Magyarország jelképeket