Megalakult a családügyi kabinet, az első ülésen szó esett a Kopp Mária nevét viselő népesedéspolitikai intézet felállításáról, valamint különböző családtámogatási intézkedésekről is – közölte az emberi erőforrások minisztere és a tárca család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára az ülés utáni sajtótájékoztatón.
Balog Zoltán azt mondta, a kormánynak a legfontosabbak a gyerekek, ezért kiemelt ügyként kezeli a családok támogatását. Ennek a munkának a részeként alakult meg a családügyi kabinet, amely várhatóan havonta ülésezik majd, és javaslatokat, ajánlásokat fogalmaz meg a kormánynak, döntéseket azonban nem hoz.
Beszámolója szerint az első ülésen áttekintették a már bevezetett, valamint a jövőben életbe lépő családtámogatási intézkedéseket. Szó volt a kétgyerekesek családi adókedvezményének jövő évi, további ötezer forintos emeléséről, a diplomás gyed két évre bővítéséről, valamint a 2018-tól a külföldön születő magyar gyerekek után is igényelhető anyasági támogatásról és a babakötvényről.
Utóbbiakkal kapcsolatban megjegyezte, hogy ezeket a gyerek születése utáni fél évben lehet igényelni, tehát már a 2017 júliusa után született gyerekeknek is járnak, valamint, hogy Szlovákiában és Ukrajnában magyar igazolvány bemutatásával is kérhetők.
A miniszter szólt arról is, hogy a hagyományos bölcsődék esetében 15-ről 25 százalékra, mini bölcsődék esetében pedig 50 százalékra növelik az ellátási területen kívülről fogadható gyermekek arányát.
Novák Katalin bejelentette, hogy december 1-jével létrejön a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs), amely családpolitikai és népesedési kérdések kutatásával foglalkozik majd, ezzel is segítve a kormányzati döntéshozatalt.
Az intézet emellett segítheti majd annak a Magyarország által követett modellnek a nemzetközi bemutatását, amely nem külső erőforrásokkal szeretné pótolni a demográfiai veszteségeket, hanem belső erőforrásaira, a családokra támaszkodik.
Az államtitkár kitért a tartós ápolást végzők időskori támogatásáról szóló, már benyújtott törvényjavaslatra is, amely szerint 2018-tól a súlyosan beteg gyereküket legalább 20 éven át ápoló szülők nyugdíjba vonulásuk után havi 50 ezer forint nyugdíj-kiegészítést kapnak. Ez az intézkedés körülbelül 900-1000 embert érint – tette hozzá.
(MTI)
(kormany.hu)