in ,

Ez se normális: egyre nagyobb a botrány a finn kormányfő vadászgépekkel kapcsolatos kijelentése miatt

Sanna Marin azonban továbbra sem hajlandó korrigálni a szavait, nem nyilatkozik az ügyben.

Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, a finn kormányfő Kijevben járva ígérte meg, hogy Ukrajnának átadják majd a finnek légvédelmét ellátó F–18-as Hornet vadászrepülőgépeket. A Világgazdaság vasárnapi cikke szerint ez az ígéret azonban óriási botrányt kavart hazájában, hiszen az ötletet csak saját kabinetjével és a finn légierővel felejtette el megbeszélni, azaz

olyan fokú döntést hozott egymaga, amellyel könnyen veszélybe sodorhatja egész országát.

A jelenlegi tervek szerint ugyanis – bár a megállapodás már megvan – az új amerikai F–35-ösök, amelyek a Hornetek helyét vennék át, legjobb esetben is csak 2026-ban érkeznek meg Finnországba. A Helsinki Timesnak nyilatkozó képviselők így továbbra is értetlenül állnak a kijelentés előtt. A botrány egyre nagyobb hullámokat vet, Marin azonban mégsem hajlandó korrigálni a szavait, egyelőre nem nyilatkozik az ügyben.

 

 

Szombaton egy politikai rendezvényen vett részt a verkkouutiset.fi portál szerint, ahol az újságírók hiába akarták kérdezni a botrányról, ő lerázta őket annyival, hogy most az emberekkel szeretne beszélgetni, nem a sajtóval.

„Meggondolatlan kampányígéret”

„Ez egy meggondolatlan kampányígéret volt. Bocsánatot illene kérnie az ukránoktól, hogy ilyet mondott, mert teljesen egyértelmű, hogy Finnország nem adhatja át vadászrepülőit nekik” – mondta a lapnak Mikko Kärnä finn parlamenti képviselő. Kollégája, Jari Ronkainen szerint szintén megdöbbentő volt az ígéret, hiszen a Hornetek nélkül Finnország teljesen védtelenné válna.

Egyetlen miniszterelnök sem tehet ilyen kinyilatkoztatást anélkül, hogy erről előzetesen szakértőkkel konzultálna”

– mondta a honatya.

A megszólalók csak találgatni tudnak, miért tett ilyen felelőtlen ígéretet Marin, de annál többre nem jutottak, hogy valószínűleg tapasztalatlanságból. A 37 éves politikus 2019 óta Finnország miniszterelnöke, hatalomra lépésekor a világ legfiatalabban megválasztott kormányfője lett.

(Mandi)

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

A disznószemű nekiment Fábrynak: egy gyűlölködő, tehetségtelen, kisstílű, frusztrált hazudozót látok

Ez így nem lesz jó – Öt orosz hadihajó jelent meg a Fekete-tengeren