Támogatás
péntek, október 11, 2024
Támogatás
Támogatás

Ez is egy címeres gazember – Botka bezáratott egy iskolát, majd átadta a Soros-féle MigSzolnak

a
0 komment 2 megtekintés

Botka bezáratott egy iskolát, majd átadta a Soros-féle MigSzolnak

Botka László 2002 után bezáratott egy iskolát Szentmihályon, majd 2015-től ingyen és bérmentve odaadta a hírhedt Soros György-féle MigSzol csoportnak, akik raktárbázisul használták az egykori iskolaépületet.

A SzegedMa írta meg, hogy 2015-ben, amikor Szegeden felerősödött az illegális migráció nyomása, egy helyi szervezet MigSzol néven a vasútállomásnál élelmiszerrel és ruhákkal segítette az illegális bevándorlókat. Ugyanebben az évben szeptemberben a MigSzol föltűnt a Keleti pályaudvarnál is, ahol hetekig kenték a – több ízben is a kukákban landoló – vajas kenyeret az illegális migránsoknak.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

A lap információ szerint Botka László szocialista polgármester a 2015-ben, az illegális migráció támogatására alakult MigSzolnak korábban jelentős támogatásokat nyújtott Szegeden, ugyanis

egy korábban Botka által bezáratott szegedi iskolát ingyenesen a radikálisan migránstámogató MigSzol rendelkezésére bocsátott.

Mi több, a szervezet által a szegedi vasútállomáshoz telepített faház fölállítását is támogatta a Botka-vezette szegedi önkormányzat. Továbbá Botka László a szegedi MigSzol megalakulásához és működéséhez anyagi és erkölcsi támogatást is nyújtott korábban, ahogyan a szegedi önkormányzat, az önkormányzat intézményei és cégei is.

Mindez nem meglepő, hiszen Szeged polgármestere egyike volt azoknak, akik a migrációs nyomást nem ismerték fel idejében, és kisebbíteni akarták annak jelentőségét. Korábban Botka azt mondta, a város lakóit egyáltalán nem zavarták a menekültek, nem is találkoztak velük az utcákon, hiszen a migránsoknak nem célországuk Magyarország.

(Sümeghi Lóránt, 888.hu)

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.